Musorujsag
Élő Eredmények

A Vasasban folytatja a válogatott támadó

A Vasasban folytatja a válogatott támadó

m4sport.hu
A klubnál a súlyos sérülések ellenére is bíznak a játékosban, aki ég a bizonyítási vágytól és bízik a futball igazságosságában.

Az NB I-be most feljutott Vasas FC-ben folytatja pályafutását Géresi Krisztián. A 27 esztendős labdarúgó Székesfehérváron kezdte pályafutását, nagy jövőt jósoltak neki, melyet sérülések miatt eddig nem tudott befutni.

2015 novemberében mutatkozott be az NB I-ben, összesen 82 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára a MOL Fehérvár és a Puskás Akadémia színeiben, ezeken a találkozókon 12 gólt szerzett. A nemzetközi porondon is bemutatkozhatott, az Európa Liga-selejtezőin három gólt lőtt. A fehérváriakkal bajnoki címet ünnepelhetett 2018-ban. A több poszton is bevethető játékos 2021-ben válogatottban is bemutatkozhatott, Marco Rossitól öt percet kapott a San Marino elleni vb-selejtezőn.

Nagy Miklós, a Vasas sportigazgatója a szerződés aláírása után a klub honlapjának elmondta, hónapokig dolgoztak a szerződés előkészítésén. Tisztában vannak vele, hogy a játékos pályafutását súlyos sérülés és gerincműtét hátráltatta, de bíznak benne, a fővárosi piros-kékeknél kiteljesedik a karrierje, és a válogatottba is visszaverekszi magát.

Először is köszönöm a bizalmat a Vasasnak, tudom, hogy ezzel a bizalommal a következő hónapokban, években élnem is kell. Fűt a bizonyítási vágy, meg akarom mutatni elsősorban magamnak, és mindazoknak akik hittek, hisznek bennem, hogy Géresi Krisztián minden nehézség ellenére is képes meghatározó játékos lenni az NB I-ben. Hiszek a munkában, hiszek abban, hogy új közegbe érkezve, képes leszek arra, hogy folyamatosan hasznára legyek a csapatnak” – mondta a játékos.

Az a játékos vagyok, akitől eddig a futball talán többet vett el, mint adott, de hiszek abban is, hogy az élet, és a futball végül igazságos lesz, és megkapom mindazt, ami eddig nem lehetett az enyém” – mondta Géresi, aki két évre, 2024. június 30-ig kötelezte el magát az angyalföldi klubhoz.

 

Borítókép: Géresi Krisztián (fotó: vasasfc.hu)

További tartalmak