Musorujsag
Élő Eredmények
×

A PSG utánpótlását megjárt védő a Honvéd első nyári igazolása

A PSG utánpótlását megjárt védő a Honvéd első nyári igazolása

m4sport.hu
Fiatal, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező védő érkezik a Budapest Honvédhoz – jelentette be hétfőn a kispesti gárda.

A klub – amely hétfőn köszönt el Baráth Botondtól és Nagy Gergőtől – közleménye szerint hároméves szerződést kötött a szenegáli-francia kettős állampolgárságú Christian Gomisszal, aki korábban a Paris Saint-Germain korosztályos, illetve második csapatánál is megfordult, legutóbb pedig a bolgár Lokomotiv Plovdiv együttesénél játszott.

„Az előző szezon mérkőzéseit elemezve úgy éreztük, hogy a számos fejlesztendő terület egyike a folyamatos támadásépítés. Christian egy olyan játékos, aki a belső védő posztról könnyedén cselez és passzol a középpálya felé, ráadásul maga is bevethető ebben a pozícióban – idézi Chris Dochertyt, a Budapest Honvéd sportigazgatóját a kispestiek hivatalos honlapja. – Ez a sokoldalúsága azt is lehetővé teszi a számunkra, hogy könnyebben alkalmazkodjunk mérkőzés közben, és ez a taktikai rugalmasság egy újabb olyan aspektus, amit a jövőben fejleszteni szeretnénk.”

A mértékadó Transfermarkt által 350 euróra becsült 23 éves belső védő a PSG mellett szerepelt a Pacy Ménilles és a Bastia együttesénél, maj 2020 őszén a Lokomotiv Plovdivhoz igazolt. A bolgár csapatnál 59 mérkőzésen lépett pályára, két gól és három gólpassz fűződik a nevéhez, szerepelt az Európa-ligában is, a Plovdiv mind a négy találkozóján kezdőként szerepelt.

„A Honvéd egy remek klub, amely kiváló körülményeket biztosít a futballhoz. Sokat hallottam már a történelméről, hagyományairól, ezért is nagyon örülök, hogy csatlakozhatok a csapathoz. Ez a lehetőség mindenféleképpen egy fontos lépést jelent számomra a karrieremben, bízom benne, hogy sok tapasztalatot gyűjthetek itt, ami a fejlődésemet szolgálja majd. Szeretném a legjobb tudásom szerint segíteni a csapatot, remélem, hogy jó szezont tudunk majd együtt produkálni és a lehető legjobb helyezést érjük el a tabellán” – fogalmazott a szerződés aláírását követően Christian Gomis.

Borítókép: Budapest Honvéd

További tartalmak