Musorujsag
Élő Eredmények
×

A Ferencváros a kazah bajnokkal találkozik a BL-selejtező 1. fordulójában

A Ferencváros a kazah bajnokkal találkozik a BL-selejtező 1. fordulójában

m4sport.hu | H. D.
Kedd délben Nyonban tartották meg a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójának sorsolását, amelyen eldőlt, hogy a magyar bajnok Ferencváros a kazah Tobollal találkozik majd júliusban.

A sorsoláson kiderült, az első selejtezőkört kiemeltként váró Ferencváros ellenfele a kétszeres kazah bajnok FK Tobol Kosztanaj lesz. Az első mérkőzést július 5-én vagy 6-án, a visszavágót egy héttel később rendezik meg, a zöld-fehérek idegenben kezdik a párharcot.

A kétszeres kazah bajnok Tobol 2010 után másodszor 2021-ben lett aranyérmes. Utóbbi során úgy nyert, hogy a 14 csapatos élvonalban csupán egyszer szenvedett vereséget a 26 forduló alatt, és négy ponttal végzett a második Asztana előtt. A most zajló pontvadászatban ennél lényegesen gyengébben teljesít: 12 forduló után 18 ponttal csak az ötödik helyen áll, öt győzelem, három döntetlen és négy vereség a mutatója, 19-16-os gólkülönbséggel. A 2021-ben elhódított kazah Szuperkupát azonban idén megtartotta, március elején bajnokként 2-1-re múlta felül a kupagyőztes Kajrat együttesét.

Hajnal Tamás, a ferencvárosiak sportigazgatója a közmédiának kiemelte: ellenfelük tiszteletet érdemel, miként az összes olyan BL-résztvevő, amely országa bajnokaként kivívta a szereplés lehetőségét a selejtezőben. Hozzátette: a Tobol olyan riválisokat előzött meg Kazahsztánban, mint az Asztana vagy a Kajrat Almati, amelyek a közelmúltban a nemzetközi kupákban mutatták meg magukat, akár a főtáblán is.

„Nagyon alaposan fel kell készüljünk az ellenfélből, és természetesen a célunk, hogy a két mérkőzésen bizonyítsuk, mi vagyunk a jobb csapat” – nyilatkozta. Kiemelte: még nem tudják pontosan, hogy melyik stadionban játsszanak az idegenbeli találkozón, de nagy valószínűséggel műfüves pályán fogadják őket a kazahok.

Hajnal szerint előnyt jelent a ferencvárosiaknak, hogy a visszavágó házigazdái lehetnek, hiszen a párharc második felvonásán ők számíthatnak szurkolóik jelenlétére és támogatására. A Tobol viszont abban bízhat, hogy már javában tart a kazah bajnokság, és az előzetes program szerint a BL-selejtezős összecsapásig még három meccsen lép pályára.

„Egy ritmusban lévő csapat, miközben nekünk a kinti találkozó lesz az első tétmeccsünk a szezonban” – mondta Hajnal. Hangsúlyozta: fizikailag és mentálisan is „top állapotban” kell lenniük, hogy céljukat elérve továbbjussanak a selejtező második körébe.

A BL-selejtező második fordulójának párosításait június 15-én készítik el, a Ferencváros ezen a sorsoláson is kiemelt lesz. Az első selejtezőkörből induló magyar bajnoknak négy párharcot kell megnyernie ahhoz, hogy főtáblára jusson a legrangosabb európai kupasorozatban – az BL első selejtezőkörében búcsúzok az Európa-konferencialiga selejtezőjében, a második és a harmadik körben búcsúzók az Európa-liga selejtezőjében, a BL-playoffban búcsúzók pedig az El-főtáblán folytatják a szereplésüket.

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
FK Tobol (kazah)–FERENCVÁROS
Pjunik (örmény)–CFR Cluj (román)
Maribor (szlovén)–Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)
Ludogorec (bolgár)–Szutjeszka Niksics (montenegrói)
Dudelange (luxemburgi)–KF Tirana (albán)
Malmö (svéd)–az előselejtező győztese
KF Ballkani (koszovói)–Zalgiris Vilnius (litván)
HJK (finn)–RFS (lett)
Bodö/Glimt (norvég)–KÍ (feröeri)
The New Saints (walesi)–Linfield (északír)
Shamrock Rovers (ír)–Hibernians (máltai)
Lech Poznan (lengyel)–Qarabag (azeri)
Skupi (északmacedón)–Lincoln Red Imps (gibraltári)
Zrinjski Mostar (bosnyák)–Sheriff (moldovai)
Slovan Bratislava (szlovák)–Dinamo Batumi (grúz)

Az első mérkőzést július 5-én vagy 6-án, a visszavágót egy héttel később rendezik meg.

Borítókép: MTI/Illyés Tibor

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A Ferencváros felkészülési meccsen döntetlent játszott, egyik új szerzeménye góljával
A Carda Martjanci elleni 8-0-s sikert követően rekordbajnok és Magyar Kupa-címvédő Ferencváros ausztriai edzőtábora második felkészülési mérkőzésén az északmacedón FK Shkendija ellen lépett pályára a szlovéniai Gornja Radgonában. A meccs 1-1-es döntetlennel ért véget, a zöld-fehérek gólját a holland védő Mats Knoester szerezte, aki nemrég csatlakozott a magyar bajnokhoz a Heracles Almelótól.
Ferencvárosi TC
Sigér Dávid: Még rá kell szolgálnom Csercseszov bizalmára
A súlyos sérülésből felépült Sigér Dávid szerint rá kell szolgálnia Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző bizalmára ahhoz, hogy állandó kezdőként térhessen vissza a magyar bajnok és kupagyőztes Ferencváros labdarúgócsapatába.
Magyar futball
Elkészítette a Bajnokok Ligája teljes menetrendjét az UEFA
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) összeállította a Bajnokok Ligája 2022/2023-as szezonjának menetrendjét az előselejtezőktől egészen az isztambuli döntőig, emellett az egyes körök sorsolásainak időpontját is közzétette. Ez alapján a magyar bajnok Ferencváros, amely a kvalifikáció első fordulójában kezd, július 5-én vagy 6-án lép először pályára, a visszavágót július 12-én vagy 13-án rendezik. Hogy ki ellen lépnek pályára zöld-fehérek, a június 14-i sorsoláson derül ki.
Bajnokok Ligája