Musorujsag
Élő Eredmények

Marco Rossi: Erre a legszebb álmainkban sem számítottunk

Marco Rossi: Erre a legszebb álmainkban sem számítottunk

m4sport.hu
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint még a legszebb álmában sem számíthatott senki arra, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 4–0-ra nyer Angliában, de megérdemelt a siker.

„Volt ugyan néhány szerencsés momentumunk, de a srácok erre is rászolgáltak, mert a mérkőzés első percétől kezdve együtt harcoltak, együtt szenvedtek, összetartottak. Ez most tényleg egy igazi csapat volt, nagyon örülök, hogy el tudtuk érni ezt az eredményt, főleg ha belegondolok, hogy honnan indultunk és hova érkeztünk, ilyenről nem is álmodtam, hihetetlen” – fogalmazott az olasz szakember az M4 Sportnak nyilatkozva.

Rossi kérdésre válaszolva egyetértett abban, hogy ez karrierje eddigi legnagyobb meccse, de hozzátette, hogy neki tulajdonképpen Magyarországon kezdődött a pályafutása, ezért a lehetőségért pedig rendkívül hálás. „Olaszországban csak alacsonyabb osztályban edzősködtem, csak Magyarországtól kaptam meg azt a lehetőséget, hogy idáig eljussak. Nagyon közel került a szívemhez Magyarország és a magyar emberek.”

„Hihetetlenek” – mondta a magyar drukkerekről, hozzátéve, hogy szerinte Magyarországon még Olaszországnál is lelkesebbek a fociért. „Olykor nem hiszek a szememnek, hogy ilyen érzelmeket át tudnak adni a srácoknak. Nagyon büszke vagyok rájuk is.”

Magáról a mérkőzésről a kapitány elmondta, az angolok sokoldalú játékosokkal rendelkeznek, akik megpróbálták kihasználni a magyar csapat gyenge pontjait. „Megpróbálták túlterhelni a jobb oldalunkat, megpróbálták kihasználni, hogy rövidebb a kispadunk, a második félidőben kicsit feljebb jöttek, de amikor ilyen csapatok és ilyen minőségű játékosok ellen játszik az ember, akkor meg kell szenvedni a mérkőzést, futni kell, dolgozni kell. Négy meccset lehoztunk zsinórban, de senki nem mondhatja, hogy fáradtak vagyunk, mert ha valaki felveszi a válogatott mezt, mindent el kell felejteni: nem lehetsz sérült, nem lehetsz fáradt.”

„Nagyon jó válogatott ellen játszottunk, az első gólnál elvesztettük az önbizalmunkat, megpróbáltam cserékkel visszanyerni a lendületünket, de amikor kockázatot vállaltunk, a magyarok kihasználták a hibáinkat” – foglalta össze a látottakat Gareth Southgate, az angolok szövetségi kapitánya.

A játékosait nem marasztalta el. A nyeretlenül megvívott négy NL-meccsen igyekezett fiataloknak is lehetőséget adni. „Az év végén vár bennünket a világbajnokság, és nem akartam, hogy a sztenderd játékosaim leharcoltak legyenek. Az hiba lett volna. Ez volt az ára. Teljesítményben és eredményekben – magyarázta. – Nem bírálom a játékosaimat, tanulnak ebből az alkalomból. Nehéz lesz, de korábban nagyszerű estéink is voltak már.”

A történtek ellenére bizakodva nézett az év hátralévő faladatai elé, hangsúlyozva, hogy minőségi kerettel rendelkeznek, de lesz mit feldolgozniuk.

Marco Rossi csapatáról és munkájáról felsőfokon beszélt, röviden tömören fantasztikus munkát végzett kollégája – fogalmazott.

Borítókép: Marco Rossi az angol–magyar NL-meccsen (Fotó: EPA/Andrew Yates)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A horvátoktól is kikaptak a franciák
A címvédő és világbajnok francia labdarúgó-válogatott hazai pályán kikapott Horvátországtól a Nemzetek Ligája A divíziójának negyedik fordulójában, így továbbra is sereghajtó az 1. csoportban.
Külföldi futball