Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: skót szakember lett a Budapest Honvéd új vezetőedzője

Hivatalos: skót szakember lett a Budapest Honvéd új vezetőedzője

m4sport.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján tudatta, hogy a skót Tam Courts lett az alakulat új vezetőedzője.

 

A piros-feketék bejelentése szerint a 40 esztendős Tom Caurts kétéves megállapodást kötött a Budapest Honvéddal.

Caurts 2013-ban játékos-edzőként kezdte karrierjét a Kelty Hearts együttesénél, majd 2020-ban csatlakozott a Dundee Unitedhoz, ahol a játékfejlesztésért és a taktikai filozófiáért felelt, a 2021–2022-es szezonban pedig az első csapat vezetőedzőjének nevezték ki.

Irányítása alatt a klub az elmúlt évtizedben először szerzett kvalifikációt európai kupasorozatba, mialatt 16 akadémista is lehetőséget kapott az együttesben – kétszer is megdöntve az idény során az élvonalban bemutatkozó legfiatalabb játékos rekordját.

Chris Docherty, a kispestiek sportigazgatója elárulta, több nívós európai klub is megpróbálta megszerezni a skót szakembert.

„Nagyon örülünk, hogy Kispestre tudtuk csábítani Thomast. Ő egy olyan edző, akiben hatalmas potenciál van, több nívós európai és angol klub is versengett a kegyeiért, így különösen nagy dolog, hogy meg tudtuk győzni őt arról, hogy sikeres lehet a Honvéd az ő irányításával.”

Az új vezetőedző izgatottan várja a munka elkezdését.

„Tudom, hogy ebben az országban milyen nagy hagyománya van a labdarúgáshoz, ahogy azt is, hogy a kispestiek tűzön-vízen keresztülmennének a csapatukért, én pedig olyan típusú edző vagyok, aki akkor ér el igazi sikereket, ha olyan emberek vesznek körül, akik ezzel a szenvedéllyel állnak a futballhoz. Szeretném, ha a szurkolók újra büszkék lehetnének a klubra, hogy egy olyan csapatot lássanak, amely mindent megtesz a pályán a győzelemért, és remélhetőleg a teljesítmény és az eredmény is párosul majd ezzel. Az edzőközpont remekül felszerelt, a stadion pedig gyönyörű, minden körülmény adott ahhoz, hogy a Honvéd sikeres legyen, én pedig nagyon izgatott vagyok, hogy részese lehetek ennek a klubnak.”

 

Borítókép: honvedfc.hu/

További tartalmak