Musorujsag
Élő Eredmények

Román sportsajtó az angol-magyarról: „Fényévekre vagyunk a magyar sporttól”

Román sportsajtó az angol-magyarról: „Fényévekre vagyunk a magyar sporttól”

MTI
A román sportsajtóban kiemelt figyelmet kapott a magyar labdarúgó-válogatott Anglia ellen idegenben elért 4-0-s győzelme, és az örök riválisnak tekintett magyar csapat összehasonlítási alapul szolgált a román válogatottal, amely a wolverhamptoni mérkőzéssel egy időben hazai pályán 3-0-ra kikapott Montenegrótól.

A sportportálok arra is kitértek, hogy a magyarok négy forduló után Németországot, Olaszországot és Angliát megelőzve vezetik a Nemzetek Ligája A divíziójának halálcsoportját, míg a román válogatott a B divízióban csoportja utolsó helyén áll Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Finnország mögött.

A Románia-Montenegró mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Edward Iordanescut is kérték az újságírók, hogy reagáljon az angol-magyar mérkőzésre. A román szövetségi kapitány elutasította, hogy párhuzamot vonjon a válogatottak között, és csak saját csapatáról beszélt. Kijelentette: el kell fogadni a helyzetet, és le kell vonni a nehezen megemészthető következtetéseket. Lemondását azonban nem jelentette be.

A román sportsajtó az „elképesztő”, „káprázatos” jelzőket használta a magyar siker leírására. A Gsp.ro portál megfogalmazása szerint „Marco Rossi meglepetéscsapata eltüntette Angliát”.

A Prosport.ro honlap szerdai véleménycikkének azt a címet adta, hogy „Fényévekre vagyunk a magyar sporttól”.

A cikkíró összehasonlította az utóbbi három olimpia magyar és román eredményeit, és megállapította: a magyarok nemcsak a labdarúgásban, hanem más sportokban is jeleskednek. Ezt annak tulajdonította, hogy működni kezdett az Orbán-kormány által 2011-től bevezetett adórendszer, amely kedvező adózási feltételeket biztosít a sport és a kultúra támogatóinak.

A Digisport.ro a közösségi portálokon terjedő humoros megjegyzéseket is összegyűjtötte. Ezek egyike szerint Románia a nagy futballnemzetek, Anglia és Olaszország szintjén teljesített szerda este.

Borítókép: A magyar játékosok ünnepelnek Anglia legyőzése után Wolverhamptonban (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Felfoghatatlan, ami történt, ezek a srácok hősök lettek – Gurulj be lassítva is!
Duplán ünnepi adással jelentkezik az M4 Sport focis podcastje, hiszen kedden a magyar válogatott történelmi sikert végrehajtva, 94 éve nem látott, 4-0-s vereséget mért az angol válogatottra Wolverhamptonban. 2022. június 14-én, ami éppenséggel a podcast címét inspiráló mondat hatodik évfordulója, még a 2016-os Eb osztrák-magyar (0-2) csoportmérkőzésén hangzott el Hajdú B. Istvántól, Szalai Ádám góljának lassítása közen.
Podcast
Harry Kane: Ezt az estét el kell felejteni
A csapatkapitány Harry Kane elfogadhatatlannak nevezte az angol labdarúgó-válogatott második félidei összeomlását a Nemzetek Ligájában a magyaroktól elszenvedett 4-0-s vereség során, ugyanakkor azt kérte a szurkolóktól, hogy bocsássanak meg az együttesnek a keddi fiaskóért.
Magyar futball
Rossi: Ha meghalok, a stadionokban egyperces néma csönddel fognak megemlékezni rólam
Kedd este a magyar válogatott történelmi, 4-0-ás győzelmet aratott Anglia felett Wolverhamptonban, a Nemzetek Ligája A-divíziójának 3. csoportjának negyedik fordulójában. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Marco Rossi szövetségi kapitány visszafogottan, a földön maradva értékelte a világraszóló eredményt, egy nem mindennapi kijelentéssel kiegészítve.
Magyar futball