Musorujsag
Élő Eredmények

Feljutás híján a DVTK visszaadta a Kecskemétnek a két csapat februári rangadója előtt vásárolt játékost

Feljutás híján a DVTK visszaadta a Kecskemétnek a két csapat februári rangadója előtt vásárolt játékost

m4sport.hu
A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján jelentette be hat játékosa távozását.

 

A diósgyőriek közleménye szerint Belényesi Csaba mellett Bokros Szilárd, Borsos Vilmos, Kocsis Dominik, Lucas és Rotem Keller is elhagyja az alakulatot.

A legérdekesebb annak a Belényesinek a távozása, akit a DVTK idén februárban az akkor még elsőszámú üldözőnek tűnő Kecskeméttől vásárolt meg, ráadásul közvetlenül a két csapat rangadója előtt.

A váltást követően a 28 esztendős védő csupán hét bajnokin jutott szóhoz új klubjában, az együttműködés pedig olyannyira nem is lett hosszú távú, hogy a Diósgyőr pénteken értékesítette a futballista játékjogát – Belényesi ahhoz a Kecskeméthez került vissza, amely végül kiharcolta a feljutást az NB I-be.

„Jó érzések fogtak el, ahogy beléptem a stadionba, hiszen rengeteg ismerős arc fogadott. Abszolút abba a jó hangulatú közegbe csöppentem bele, amit már tavaly is nagyon megszerettem. Az NB I. természetesen mindig is a célom volt, örülök, hogy Kecskeméten ez most megvalósulhat. A munkát nagyon várom, sosem voltam az a típus, aki nem állt bele teljes mellszélességgel. Szeretnék stabil helyet szerezni a kezdőben, minél jobb teljesítménnyel megmutatni azt, hogy helyem van az NB I-ben. A csapat célja természetesen a bennmaradás lesz, én azzal a hittel tértem vissza, hogy ez megvalósítható” – mondta el a transzfer után a középhátvéd.

Borítókép: https://www.kecskemetite.hu/

További tartalmak