Musorujsag
Élő Eredmények
×

Marco Rossi: Nagyon kedvelem Ádám Martint, igazi csapatember, de még mindig nem kész játékos

Marco Rossi: Nagyon kedvelem Ádám Martint, igazi csapatember, de még mindig nem kész játékos

m4sport.hu
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a molcsapat.hu-nak adott interjút a mieink legutóbbi, Anglia elleni bravúros Nemzetek Ligája-sikere után.

 

Az olasz szakember még mindig nem dolgozta fel igazán, csapata milyen fantasztikus tettet hajtott végre az Európa-bajnoki döntős angolok 4–0-s kiütésével.

„Volt egy kis ideje leülepedni a dolgoknak, de még én is csak próbálom feldolgozni, hogy a 6–3 óta először nyert Angliában a magyar válogatott, sőt 1928 óta a legsúlyosabb vereséget mértük az angolokra hazai pályán.Fontos számomra, hogy történelmi rekordokat döntünk meg, de nem önmaguk miatt, hanem azért, amit jelentenek: hogy igenis képesek vagyunk ezekre a tettekre” – vélekedett Marco Rossi a molcsapat.hu-nak.

„Korábban mondták nekem kollégák, hogy a magyar játékosokkal az a baj, hogy nem tudnak futni. Az már szemre is látszott, hogy a Nemzetek Ligájában legalább annyit, ha nem többet futottak a fiúk, mint a világklasszis ellenfelek, az pedig a statisztikákból derült ki, hogy minden ellenfelünknél többet sprinteltünk. Szóval nemcsak tudnak, akarnak is futni a magyar válogatott játékosai.”

Rossi kiemelte a magyar szurkolókat.

„Én annyit tettem hozzá, hogy önbizalmat adtam a játékosoknak, mégis osztozom velük a közönség felénk áradó szeretetében. Azért is szeretem a magyarokat, mert rendkívül őszintén mutatják, ha boldogok. Ma (csütörtökön) reggel a 6.15-ös géppel repültem Nápolyba, és hajnalban Ferihegyen egy nyugodt pillanatom nem volt, számolatlanul osztogattam az autogramokat és szelfiztem a hálás szurkolókkal. Még azt is elfelejtettem örömömben, hogy az angolok elleni meccs lefújása óta nagyjából öt órát aludtam.”

A kapitány arról is szót ejtett, mit mondott futballistáinak a történelmi győzelmet megelőzően.

„A meccs előtt azt mondtam a játékosoknak, most lehetőségük adódik beírni magukat a magyar futball történelmébe. Egy olyan aranykönyvbe kerülhetnek be, ami finoman fogalmazva sem üres, de egy ideje nem kerültek bele fontos bejegyzések.Azt mondtam nekik: ha akarjátok, sikerülni fog! Sokszor mondtam, hogy a futballban az eredmény a legfontosabb, és ezt a véleményemet tartom is. Ugyanakkor olyan ellenfelekkel találkozunk, amelyekkel szemben már közepes teljesítménnyel sincs esélyünk eredményt elérni, nemhogy rosszal.”

Rossi hozzátette: a sikerben a stábtagoknak is óriási szerepük van, az ő segítségükről sem szabad elfeledkezni.

„Amikor már égett a ház, ellenfelünk elkezdte becserélni az Eb-döntős sztárjátékosait, így a lefújás pillanatában már egy olyan angol válogatott volt a pályán, amit nem túlzás a legerősebb csapatuknak nevezni. Egy edző mindig arra a legbüszkébb, ha a játékosai a tudásuk felső határához közel teljesítenek, ez ugyanis azt jelenti, hogy jól érzik magukat a pályán, ismerik a posztjukat, tudják a szerepüket, de közben képesek csapatszinten gondolkodni. Ha ehhez még önbizalom és erőnlét is társul, akkor náluk jóval többre tartott futballisták ellen is eredményesek tudnak lenni, és persze velük együtt a csapatuk is. Ezért ezt a két dolgot most nem kell szétválasztani, mert a jó eredményekhez számunkra elengedhetetlen a jó teljesítmény.”

Az 57 éves szakember kitért Ádám Martinra is, megjegyezve, hogy a paksi gólkirály egyelőre még nem kész játékos.

„Jó néhányszor megnéztem Martint, láttam, hogy vannak nemzetközi szintű készségei, de őszintén elmondtam neki, hogy bizonyos feltételeknek meg kell felelnie a meghívóhoz. A gólkirály azzal bizonyította elhivatottságát, hogy keményen dolgozni kezdett, sokkal többet futott és jobban segítette a csapatjátékot a klubjában, és amikor csatlakozott hozzánk, az is kiderült, hogy közénk illik. Nagyon kedvelem Martint, igazi csapatember, de még mindig nem kész játékos. Jelenleg egy félórát tud játszani a válogatottban, de várhatóan egy erősebb bajnokságba fog igazolni, ami fizikálisan még nagyobb fejlődést jelent majd a számára, és ennek reményeim szerint a válogatottnál is hasznát látjuk majd.”

S hogy mi az olasz edző titka?

„Nincs semmiféle varázslat, sem titkos recept. Negyvenöt évet töltöttem el a futballban, jártam néhány öltözőben, és kialakult a saját futballfilozófiám. Egy edző akkor tud sikeres lenni, ha a játékosai ugyanazt a filozófiát vallják, és ebből a szempontból rendkívül szerencsés kapitány vagyok, mert a magyar válogatott összetartó csapatot alkot. Hallom a hangokat, olvasom a reakciókat néhány játékosommal kapcsolatban, de engem ezek semmiben nem befolyásolnak. A saját elveimet követem, ebből soha nem is fogok engedni.”

A TELJES INTERJÚT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 3. forduló
Anglia–Magyarország 0-4 (0-1)
Molineux Stadion, 28 839 néző, v.: Clément Turpin (francia)
gólszerzők: Sallai (16., 70.), Nagy Zs. (80.), Gazdag (89.)
piros lap: Stones (82.)
sárga lap: Walker (85.)
Anglia: Aaron Ramsdale – Kyle Walker, Marc Guéhi, John Stones, Reece James – Conor Gallagher (Mason Mount, 56.), Kalvin Phillips, Jude Bellingham (Phil Foden, 68.) – Bukayo Saka (Harry Maguire, 85.), Harry Kane, Jarrod Bowen (Raheem Sterling, a szünetben)
Magyarország: Dibusz Dénes – Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila – Fiola Attila, Styles Callum (Nagy Ádám, 56.), Schäfer András, Nagy Zsolt – Sallai Roland (Nego Loic, 78.), Szoboszlai Dominik (Gazdag Dániel, 56.) – Szalai Ádám (Ádám Martin, 68.)

 

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Rossi: Ha meghalok, a stadionokban egyperces néma csönddel fognak megemlékezni rólam
Kedd este a magyar válogatott történelmi, 4-0-ás győzelmet aratott Anglia felett Wolverhamptonban, a Nemzetek Ligája A-divíziójának 3. csoportjának negyedik fordulójában. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Marco Rossi szövetségi kapitány visszafogottan, a földön maradva értékelte a világraszóló eredményt, egy nem mindennapi kijelentéssel kiegészítve.
Magyar válogatott