Musorujsag
Élő Eredmények

Második nyári igazolását jelentette be a Honvéd

Második nyári igazolását jelentette be a Honvéd

m4sport.hu
Az OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd leigazolta Makszim Plakuscsenkót az izraeli Makkabi Haifától. A 26 éves középpályás kétéves szerződést kötött a kispesti klubbal.

A Honvéd tájékoztatása szerint az Oroszországban született, de Ukrajnában, majd Izraelben nevelkedett, jobb és bal lábbal is magabiztos középpályás a Hapoel Haifa együttesénél kezdte pályafutását, amelynek 2015-ben debütált első csapatában, és izraeli kupát, illetve szuperkupát is nyert a klub játékosaként. 2019-ben igazolt a Makkabi Haifa gárdájához, majd két évet töltött az ugyancsak élvonalbeli Hapoel Hadera csapatában kölcsönben. Az előző szezonban 28 bajnoki és 3 kupameccsen lépett pályára, előbbi sorozatban 6 gól és 2 gólpassz, utóbbiban egy gól fűződik a nevéhez.

„Egy igazi irányító, aki a játék közben ugyanolyan könnyedén passzol a védőinknek, mint amilyen magabiztosan köti össze a védelmünket a támadókkal – mondta a korábbi izraeli utánpótlásválogatott Plakuscsenkóról Chris Docherty, a Budapest Honvéd sportigazgatója. – Makszim maga is bevethető a támadóharmadban, remekül végzi el a szabadrúgásokat, szögleteket és labdáival remekül készíti elő a gólhelyzeteket, vagyis olyan játékos, akivel az előző szezonhoz képest mindenképpen bővíteni szerettük volna a keretünket.”

Makszim Plakuscsenko a kispestiek második nyári igazolása, korábban a PSG utánpótlását is megjárt a szenegáli-francia kettős állampolgárságú Christian Gomis érkezését jelentette be a klub.

A Honvéd pénteken jelentette be azt is, hogy további egy évvel meghosszabbította Ivan Lovric és Tomás Tujvel szerződését, Soltész Dominik ugyanakkor két év ajkai és egy év debreceni kölcsönjáték után az NB II-es Gyirmót FC játékosa lesz.

Borítókép: Makszim Plakuscsenko (Fotó: honvedfc.hu)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Baráth Botond és Nagy Gergő távozik a Honvédtól
Baráth Botonddal és Nagy Gergővel sem hosszabbítja meg június végén lejáró szerződést a Budapest Honvéd labdarúgócsapata, így mindkét saját nevelésű játékos távozik Kispestről.
Magyar futball