Musorujsag
Élő Eredmények
×

Németh András: Tisztelem Marco Rossi döntését, csak tőlem függ, mikor leszek válogatott

Németh András: Tisztelem Marco Rossi döntését, csak tőlem függ, mikor leszek válogatott

m4sport.hu | Kerényi Ervin
Németh András, a KRC Genk 19 éves magyar csatára a 2021/22-es szezonban szó szerint berúgta magát a köztudatba: tavasszal gólokkal mutatkozott be a belga élvonalban, az U21-es Európa-bajnokság selejtezőjében nyolc mérkőzésen szerzett hét találatával pedig a sorozat legeredményesebb játékosainak egyike volt. Bár sokan várták, a júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzéseken még nem kapott lehetőséget a bemutatkozásra, de pontosan tudja, ha klubjában több szerepet kap, Marco Rossi meghívója sem várat sokáig magára és elérheti egyik legnagyobb célját. Interjú.

A Gera Zoltán vezette U21-es labdarúgó-válogatott júniusban csoportja negyedik helyén zárta a 2023-as Európa-bajnokság selejtezőjét, így nem kvalifikált a jövő évi tornára, melynek Románia és Georgia ad majd otthont.

A magyar csapat San Marino és Lettország ellen hazai pályán és idegenben is hozta a kötelezőt, a lengyelek ellen mindkét meccsben is benne volt a győzelem lehetősége, végül egy-egy pont lett a vége, az Izrael és a címvédő Németország elleni vereségekkel azonban már ősszel messze került a kvalifikációs reményektől. A magyar együttes végül 50%-os mérleggel, 4 győzelemmel, 2 döntetlennel és 4 vereséggel a B csoport negyedik helyén végzett.

„Összességében több volt ebben szerintem, mint amit sikerült kihozni” – kezdte az m4sport.hu-nak adott interjút Németh András.

Németh András (fotó: m4sport.hu/Besenyei Gergely)

„A németekkel szemben túl nagy volt a különbség, ez egyértelmű, de volt pár mérkőzés, amiben hagytunk pontokat, főleg a két lengyelek elleni, amit megnyerhettünk volna. Az idegenbeli 1-1-es meccsen a lábamban maradt a második gól, amit sajnálok. Ha azokat behúzzuk, egész közel lettünk volna a tűzhöz. A pályán elért eredmény mellet viszont a csapat sokat fejlődött, a játékosok egyénileg is, talán ez a legfontosabb” – összegezte a selejtezőben elért eredményeket.

Németh a selejtező tíz mérkőzéséből nyolcon lépett pályára, hét gólt szerzett, három összecsapást is duplával zárt. Az Eb-selejtező teljes mezőnyében csupán egy játékos, a Benfica 21 éves portugál csatára, Goncalo Ramos szerzett nála több (12) találatot.

(fotó: MLSZ)

„Ha a saját teljesítményemet nézem, egészen kiváló sorozaton vagyok túl, hét találatommal a második helyen zártam a góllövőlistán, egész jó nevekkel holtversenyben, erre büszke lehetek.”

Emlékezetes a lengyelek elleni hazai mérkőzésen a 95. percben szerzett egyenlítő gólja, ahogy San Marino ellen 14 percen belül duplázott, a Lengyelországban vezetést jelentő találata, vagy a sorozatot záró, lettek elleni összecsapáson panenkázva értékesített büntetője.

Megtervezett volt ez a kockázatos végrehajtás?

„Igen, előre megtervezett volt. Telkiben az edzéseken sokat gyakoroltam a tizenegyeseket, folyamatosan panenkáztam és mindig bement. A kapusedző meg is jegyezte, csak edzésen mernek ilyet a játékosok, innen is jött a motiváció. Ő is meglepődött, hogy éles helyzetben is bevállaltam.”

„A büntetőrúgás mindig egy különleges adrenalinlöket, személy szerint nekem ez segít a koncentrációban.”

„Igen, kimondottan szeretem az éles, sorsdöntő helyzeteket” – válaszolta arra a kérdésre, szívesen magára vállalja-e a felelősséget a kiélezett szituációkban.

Pontosan tudja, mi hiányzik még

Adódik a kérdés, miközben a nagyválogatott az elmúlt években számos kiugró eredményt produkált magasabban jegyzett ellenfelekkel szemben, elég csak a tavalyi Európa-bajnokságra vagy a Nemzetek Ligájában elért bravúrokra gondolni, az U21-es válogatottban elmaradnak azok a mérkőzések, amire sokan felkapnánk a fejünket.

„Valószínűleg több oka is lehet. A német csapat ellen játszva például egyértelmű volt a fizikai és technikai különbség, ennél fogva jóval magabiztosabban tudtak focizni ellenünk. Az biztosan segítene az előrelepésben, ha az U21-es játékosok, engem is beleértve, jóval több játékpercet kapnának a csapatuknál a profi bajnokságban és hozzászoknának a fokozottabb tempóhoz és terheléshez.”

(fotó: MTI/PAP/Zbigniew Meissner)

Teljesítményét és gólérzékenységét látva azért nem meglepő, sokan már ezen a nyáron – a fiatalokhoz bátran és jó érzékkel nyúló – Marco Rossi válogatottjában látták a 19 éves csatárt.

Miért nem kaptad meg a lehetőséget most júniusban a Nemzetek Ligájában?

„Ennek fő oka, hogy nem játszom rendszeresen klubszinten az első csapatnál, ami alapfeltétele, hogy egyáltalán szóba kerüljön a nevem. Amíg ez nem teljesül, nem is számítok meghívásra a nagyválogatotthoz, teljes mértékben megértem a szövetségi kapitány döntését.”

Beszélgettél erről személyesen Marco Rossival?

„Igen, beszéltem vele, a mostani és az előző válogatott felkészülések során is. Ezek a megbeszélések mindig motiválnak. Többek között bátorított, tegyek meg mindent azért, hogy elegendő játéklehetőséghez jussak a Genkben. Bízom benne, a következő szezonban ez meg is fog történni, kiemelten fontosnak tartom, hogy klubszinten meccseket játsszak, akkor automatikusan jönni fog a többi is.”

„Úgy érzem, minden lehetőség adott, hogy ez rövidesen teljesüljön.”

(fotó: m4sport.hu/Besenyei Gergely)

Élt a lehetőséggel

A 2021/22-es szezon tavaszi felében a Genk mérkőzésein már láthattuk, Németh Andrásnak nem kell sok időt a pályán töltenie ahhoz, hogy gólokat szerezzen. A belga bajnokságban öt mérkőzésen összesen fél órányi játékidőt kapott Bernd Storck vezetőedzőtől, de ennyi is elég volt, hogy két gólt szerezzen.

„Amikor fiatal labdarúgóként csak kevés percet kapsz, muszáj megmutatnod, mire vagy képes és mennyi pluszt tudsz hozzáadni egy mérkőzéshez, abból a kevésből, ami jut. Nekem minden egyes percet ki kell használnom.”

• Januári debütáló bajnokiján, a Beerschot ellen négy perccel pályára lépését követően, a 92. percben szerezte meg első találatát a belga élvonalban.

• A bajnokság rájátszásában, a KAA Gent otthonában játszott áprilisi mérkőzésen a 89. percben lépett pályára és két perccel később 1–0-s győzelmet jelentő gólt szerzett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

KRC Genk (@krcgenkofficial) által megosztott bejegyzés

„Hihetetlen volt. Beállsz, és rögtön ott terem előtted a labda, szinte minden meccsen. Különleges érzés, gyönyörű pillanatok, amiket sosem fogok elfelejteni. Meg fognak maradni életem végéig, büszke vagyok, hogy sikerült ebből a kevésből kihozni valamit” – emlékezett vissza.

Bernd Storck a magyar szövetségi kapitányi megbízatása előtt éveket dolgozott a magyar utánpótlásban, Németh András viszont csak a Genknél ismerkedett meg a német szakemberrel, aki bizalmat szavazott neki az első csapatban. Mint elmondta, jó kapcsolatot ápoltak, nyitott volt és bármiről tudtak beszélni.

A Genk azonban csak a nyolcadik helyen végzett a belga bajnokságban, a szezon végén pedig megköszönték a decemberben kinevezett Storck munkáját, a helyére a belga Wouter Vrancken érkezett. Az elmúlt három évben ő már a nyolcadik vezetőedző a csapat élén. Németh elárulta, a gyakori edzőcsere a játékosoknak sem kedvez.

„Ha sikerül jó kapcsolatot kialakítani egy edzővel, aki elmegy, akkor kezdheted elölről az egészet, ami senkinek sem jó. A játékosnak sem, a klubnak sem, mert nincs stabilitás. Mindenesetre kíváncsian várom az első találkozót az új edzőnkkel, mik a tervei, mennyiben számít rám az első csapatnál. Remélem, sikeres lesz és sokáig fog maradni.”

A célok nem változtak

„Szeretnék az első csapatban stabil játékossá válni. Képesnek és érettnek érzem magam, hogy legalább második számú csatárként számoljanak velem.”

Szerződése 2023 nyaráig, tehát a következő szezon végéig szól.

„A legfontosabb, hogy a következő szezonból ki tudjam hozni a maximumot, erre koncentrálok, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.”

A hozzáállását tekintve nincs jelentősége, hogy jelen pillanatban 12 hónapnál nem lát előrébb.

„Tisztában vagyok vele, mivel szerződésem utolsó évébe lépek, rövidesen aktuális egy szerződéshosszabbítás vagy adott esetben klubváltás. Szerencsére nekem ezzel nem kell foglalkoznom, a szerződésemmel elsősorban a menedzserem foglalkozik. Nekem a játékkal kell törődnöm, hogy a pályán minden a lehető legjobban menjen, az ügynököm rendezi a pályán kívülit.”

Arról egyelőre hiába kérdeztük, milyen lehetőségek kínálkoznak előtte:

„Nem tudok olyan dologról nyilatkozni, ami nincs papírra írva. Minden attól függ, milyen lehetőségeket biztosít a klub, milyen teljesítményt nyújtok, mit teszek le az asztalra” – jelentette ki.

Azt azért elismerte, a következő átigazolási szezonban számít konkrét megkeresésekre és azt is pontosan vázolta, milyen környezetben lépne magasabb lépcsőfokra.

„Van érdeklődés, ha jól tudom, több csapat is folyamatosan figyeli a játékomat. Amennyiben váltani fogok, mindenképpen olyan klubot választanék, ahol tovább fejlődhetek, lehetőség van fiatal játékosoknak a rendszeres szereplésre, elfogadják, hogy kezdőként követ el hibákat az ember. Olyan lehetőség érdekelne, ahol megmutathatom a tehetségemet, illetve ahol a klub és az edző is maximálisan hisz bennem és abban, jó játékos leszek a jövőben.”

(fotó: m4sport.hu/Besenyei Gergely)

Inzaghinak becézik

A Fokvárosban született Németh András 2011 és 2015 között a Vasas Kubala Akadémián nevelkedett, 2016-ban, mindössze 13 évesen, mondhatni véletlenül került Belgiumba, miután építészmérnök édesapja ott vállalt munkát. A holland PSV-nél is járt próbajátékon, ahol szintén megfelelt, végül a Genk utánpótlásában találta meg a helyét. Abban a klubban, ahol Kevin De Brunye vagy Thibaut Courtois is nevelkedett, de Köteles Lászlóra vagy Tőzsér Dánielre is jól emlékeznek.

Már 15 évesen felhívta magára a figyelmet, a 2018-as Puskás-Suzuki-kupán a Real Madridnak és a Puskás Akadémia elleni fináléban is betalált, a Genk-sikerrel végződő torna legjobbja lett. Egy évvel később, az U17-es világbajnokságon már magyar válogatott mezben duplázott az Ecuador elleni csoportmérkőzésen. 2021-ben is szomorított magyar klubcsapatot, az ifi BL-ben eredményes volt az MTK elleni csoportmérkőzésen, amelyet 2-1-re nyert meg a Genk U19.

A 187 cm magas és 78 kg-os támadó játékában megfigyelhető, szinte mindig a tizenhatoson belül eredményes. Tipikus befejező csatár, aki gólra váltja a csapat által kidolgozott helyzeteket.

(fotó: m4sport.hu/Besenyei Gergely)

„Ha a játékstílusomat tekintve kellene hasonlítani magamat egy játékoshoz, Tammy Abrahamet, az AS Roma csatárát mondanám. Az ügynököm olykor Inzaghinak becéz, talán ez is elárul valamit. Ő mindenhol ott volt, mindig érezte, hova pattan a labda. Nekem is jó érzékem van ehhez, hova kell mozogni, hova érkezik vagy pattan a labda. Nem tudom más szavakkal leírni: érzem.”

Mint mondják, ezt nem nagyon lehet, legalábbis nehéz tanítani, erre születni kell. De mi az, amit lehet, azaz miben szeretne fejlődni még?

„Fejesgólom nincs sok, fejjel sokkal jobban kell érkeznem a beadásokra. A labdák megtartása kiemelt követelmény a csatároknál, ebben még van hová fejlődnöm. És persze erősödnöm is kell fizikailag, de ez természetes, 19 éves vagyok. Ezt a hármat említeném a legfontosabb pontnak.”

Az interjú zárásaként arra kértük, árulja el, ha jövőre ugyanígy beszélgetünk majd, mivel lenne elégedett.

„Ha rendszeresen játszanék és alapemberré válnék a Genk első csapatában, gólokat lőnék, a csapatommal pedig legalább Európa-liga-indulást érő helyen végeznénk a bajnokságban, azzal sikeres évet zárnék. Szeretnék bekerülni az A válogatott keretébe is, természetesen ez a másik nagy célom.”

Borítókép: Németh András (fotó: m4sport.hu/Besenyei Gergely)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Nemzetek Ligája: most nem kényszerből kell számolgatni, valóban érdemes
Négy forduló, két győzelem, egy döntetlen, egy vereség, hét pont, első hely. Így áll a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája A divíziójának halálcsoportjában. Előre és visszatekintettünk, és persze számolgattunk is egy kicsit, de ezúttal nem azért, mert muszáj, hanem mert valóban érdemes. Mennyit érhet és mire lehet hatással a kiugró NL-szereplés a válogatott közeli jövőjét tekintve?
Magyar futball
Vancsa Zalán: A Manchester Citynél látják bennem a potenciált, hogy eljussak a legmagasabb szintre
Vancsa Zalán, az MTK 17 éves támadója az m4sport.hu megkeresésére megerősítette a sajtóhíreket: pénteken a Manchester Cityhez utazik orvosi vizsgálatra és szerződése aláírását követően hivatalosan is az angol sztárklubot működtető City Football Group holding kötelékébe kerül, megvásárolják a játékjogát, információk szerint 5 millió euró körüli összegért.
Magyar futball