Musorujsag
Élő Eredmények

A Tobol edzőjét nem lepte meg a Fradi, az esélyeik növeléséről beszélt

A Tobol edzőjét nem lepte meg a Fradi, az esélyeik növeléséről beszélt

mti
Alekszandr Moszkalenko, az FK Tobol vezetőedzője úgy érzi, a csapata esélyeit növelné, ha a Ferencváros nem tudna előnybe kerülni a Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójának első harmadában.

„Az első meccsen a kapuig jól játszottunk, voltak helyzeteink, ezeket kellene kihasználni a visszavágón a továbbjutáshoz. Ha az első húsz-harminc perc jól sikerülne, akkor nőhetnek az esélyeink” – latolgatott a vendégek trénere, aki hozzátette a Ferencváros nem okozott meglepetést, mert alaposan kielemezték a játékát. Moszkalenko szerint nem volt nagyon fárasztó az együttes repülőútja, amelyen kifejezetten jól érezték magukat a tanítványai.

Hozzátette, a hétvégi balul sikerült kupameccsre, amelyen 6-1-es vereséget szenvedtek, a tartalékjait küldték, az első csapat futballistái inkább a visszavágóra készültek.

„Hiába az FTC a favorit, az a célunk, hogy következő fordulóba jussunk. A döntetlennek köszönhetően erre mindkét gárdának 50 százalék esélye van jelenleg” – jelentette ki határozottan a kazahok védője, Szerhij Malij.

Múlt szerdán a Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott Kosztanajban az FK Tobol vendégeként, a hazai visszavágó szerdán 20 órakor kezdődik a Groupama Arénában, az M4 Sport élőben közvetíti.

Borítókép: Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője (MTI/Szigetváry Zsolt)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Tényleg sok a légiós a Fradiban? Másban jelentősebb a különbség – összemértük a Ferencváros modelljét az európai riválisokkal
A Ferencváros nemzetközi szereplését az utóbbi években nem érhette panasz, hogy ezt túlnyomórészt légiósokkal érte el, az a körülményekből adódó klubmodell – amelynek a játékospolitikához kötődő vetületeit hasonlítottuk össze a régiós riválisokkal és nyugati példákkal, megpróbálva felmérni, fenntartható-e a jelenlegi koncepció, illetve, hogy milyen irányba változhat.
Magyar futball
Dibusz Dénes: Egy másodpercig sem fordulhat meg a kazahok fejében, hogy továbbjuthatnak
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző szerint a Ferencváros labdarúgócsapata támadásban és védekezésben is felkészült az FK Tobol elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójára, melyet szerdán 20 órás kezdettel az M4 Sport közvetít élőben. A csapat magyar válogatott kapusa, Dibusz Dénes szerint agresszív és határozott futballra lesz szüksége a magyar bajnoknak, ha tovább akar jutni a második fordulóba – hangzott el az FTC kedd délután tartott sajtótájékoztatóján.
Magyar futball