Musorujsag
Élő Eredmények

Hornyák Zsolt: Be kellett volna lőni a helyzeteinket

Hornyák Zsolt: Be kellett volna lőni a helyzeteinket

m4sport.hu
A Puskás Akadémia vezetőedzője szerint a helyzeteik megvoltak a Vitória Guimaraes otthonában 3–0-ra elvesztett Konferencia-liga-selejtezőben, ezek azonban kihasználatlanul maradtak, néhány kulcsember pedig átlag alatti teljesítményt nyújtott.

„Gratulálok a Guimaraesnek a győzelemhez, amelyhez sajnos mi is hozzájárultunk azokkal a hibákkal, amiket elkövettünk a gólok előtt, pedig éppen ezzel a fegyverrel szerettük volna megveni az ellenfelet – mondta Hornyák Zsolt a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. – Nagyon sok gólhelyzetet hagytunk ki, főleg az első félidőben pedig sok labdát vesztettünk labdakihozatalnál, ebből kétszer megbüntetett minket az ellenfél.”

A tréner szerint a második félidőben feljavult a felcsúti csapat játéka, de akkor már kétgólos hátrányban voltak. „Sajnos olyan helyzeteket hagytunk ki, amiket ilyen ellenfél ellen be kell lőni. A második félidőben jobbak voltunk, az ellenfél visszalépett, de ahhoz, hogy sikeresebbek legyünk gólt kellett volna szerezni, erre meg is voltak a jó lehetőségeink, de sajnos kimaradtak.”

Hornyák Zsolt hozzátette, a portugál csapat otthonában százszázalékos teljesítményre lett volna szükség, de a kulcsemberek, főleg a középpályán „átlag alatti” teljesítményt nyújtottak.

A visszavágóval kapcsolatban a vezetőedző azt mondta, háromgólos hátrányban reálisan kell nézni az esélyeket, ,de mindent meg fognak tenni a sikerért. „Megpróbálunk a második mérkőzésen jobban helytállni, ha a helyzeteinket jobban kihasználjuk és aktívak, pontosabbak leszünk, akkor lehet, hogy egy jó eredményt tudunk elérni. Megpróbálunk mindent megtenni a továbbjutásért, de nagyon nagy ez a hátrány.”

Borítókép: Hornyák Zsolt három éve dolgozik a Puskásnál – már-már őskövületnek számít az NB I-ben (Fotó: MTI/EPA/LUSA/José Coelho)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Videó: 25 másodperc alatt lőtt gólt a Puskás Akadémiának a Vitória brazil cserecsatára
A brazil Anderson Oliveira Silvát aligha lehet a halogatás rossz szokásával vádolni: a Vitória SC csatára a 65. perc legelején lépett pályára, és 25 másodperccel később pedig már gólt ünnepelhetett a Puskás Akadémia ellen, az Európa-konferencialiga selejtezőjének második fordulójában rendezett első, portugáliai mérkőzésen. A Kínából igazolt, 31 éves brazil csatár találatával nőtt 3–0-ra a hazai csapat előnye, amivel könnyen lehet, hogy a párharc is eldőlt.
Magyar futball