Musorujsag
Élő Eredmények

A ZTE lerohanta az AC Milant: 27 perc alatt három gól és győzelem az olasz bajnok ellen

A ZTE lerohanta az AC Milant: 27 perc alatt három gól és győzelem az olasz bajnok ellen

m4sport.hu
Az OTP Bank Ligában szereplő ZTE FC szombaton felkészülési mérkőzésen 3–2-re legyőzte az előző szezonban tizenegy év után olasz bajnoki címet nyerő AC Milant, a zalaegerszegi ZTE Arénában.

Összefoglaló:

A magyar klub hagyományos nyári eseménye, a Zete Fieszta keretein belül pályára lépett az egerszegiek női, valamint NB III-as csapata, majd köszöntötték a 2002-ben bajnok ZTE FC játékosait és stábtagjait, akik tiszteletkört tettek az arénában.

A két klub megállapodása értelmében az olasz bajnoki címet 11 év után visszahódító, hétszeres BEK/BL-győztes AC Milan igyekezett a lehető legjobb csapatával kiállni, csak Zlatan Ibrahimovic, Simon Kjaer és Divock Origi nem szerepelt a keretben. A Milan kezdőcsapatában olyan kulcsjátékosok kaptak helyet, mint Tonali, Brahim Diaz, Rebic vagy Giroud. A májusban kinevezett Ricardo Moniz vezetőedző legerősebb összetételében küldte pályára a Zetét.

A csapatokat telt házat jelentő 11 400 néző fogadta, akik már másfél perc után hazai gólt láthattak, ugyanis Tajti Mátyás szöglete után Meshack bombázott az olaszok hálójába (1-0).

Hamarosan Gergényi Bence távolról a kapufát találta el, Májer Milán lövését pedig vetődve védte Tatarusanu. A folytatásban az AC Milan átvette a kezdeményezést, azonban a 24. percben Gergényi nagy bedobása után Mocsi Attila fejjel növelte a hazaiak előnyét (2-0).

Az ivószünet után Tajti Mátyás zavartalanul bombázhatott távolról a kapuba (3-0), a túloldalon pedig Olivier Giroud büntetőből szépített. Később Giroud kísérletét Demjén Patrik nagy bravúrral védte, így csapata egy félidő után 3-1-re vezetett.

A meccs kétharmadánál Ante Rebic lövése után védett nagyot Demjén, majd a milánóiak egyszerre tíz cserét hajtottak végre, vagyis egy kivételével az összes kezdőjük elhagyta a pályát, többek között Saelemaekers, Rafael Leao, Calabria, Bennacer, Tomori és T Hernández is lehetőséget kapott.

A frissen beállt kapus, Mike Maignan előbb centiméterek híján öngólt szerzett, majd nagy bravúrral hárította Tajti lövését. Közben a túloldalon Kálnoki-Kis Dávid mentett a gólvonalról. A 86. percben Rade Krunic az öt és feles vonaláról lőtt a hálóba (3-2), majd Davide Calabria hagyott ki nagy helyzetet.

Az olaszok tompaságát kihasználva tudtak háromgólos különbséget kialakítani a zalaiak, akik azonban a meccs végére elfáradtak, egy találatot viszont meg tudtak őrizni előnyükből a gálameccsen.

Eredmény, felkészülési mérkőzés:
Zalaegerszeg-AC Milan (olasz) 3-2 (3-1)
gólszerzők: Meshack (2.), Mocsi (24.), Tajti (27.), illetve Giroud (30., tizenegyesből), Krunic (86.)

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="2188528" align="aligncenter"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Képekben a ZTE–Milan felkészülési mérkőzés
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2022/07/D__VG20220723045-1-1621x1080.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: A csapatok üdvözlik egymást az olasz bajnok AC Milan - ZTE labdarúgó felkészülési mérkőzésen a zalaegerszegi ZTE Arénában 2022. július 23-án. (fotó: MTI/Varga György)

További tartalmak