Musorujsag
Élő Eredmények

Poór Patrik Debrecenből visszatért az MTK-hoz

Poór Patrik Debrecenből visszatért az MTK-hoz

m4sport.hu
A másodosztályú MTK Budapest labdarúgócsapata leigazolta Poór Patrikot az élvonalbeli Debrecentől.

A 28 éves belső védő ezzel visszatér a kék-fehér klubhoz, mivel 2007-ben került a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára, majd két szezont a Liverpool akadémiáján is eltöltött, onnan visszatérve 2012 nyarán mutatkozott be az MTK felnőtt csapatában, amelynek 2017-ig volt tagja.

Az egyszeres válogatott Poór Patrik az MTK után a Puskás Akadémia, a Paksi FC és a DVSC színeiben játszott az élvonalban, karrierje során eddig összesen 176 alkalommal lépett pályára az NB I-ben.

Borítókép: Poór Patrik (Fotó: mtkbudapest.hu)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Bognár György szerint a futballpálya egy színpad, ahol előadás folyik
Májusban nevezte ki az NB I-től búcsúzó MTK Budapest szakmai igazgatójának Bognár Györgyöt, akinek irányításával korábban a Paks kupadöntőbe jutott és gólrekordokat döntögetett. A szakember először nyilatkozott hosszabban az MTK TV-nek, beszélt a Hungária körúti kötődéséről, edzői filozófiájáról, illetve az új szerepköréről is.
Magyar futball
Kanta József is tagja Bognár György MTK-s stábjának
Bognár György összeállította azt a stábot, amellyel az élvonaltól kiesett MTK Budapest nekivág az NB II. következő szezonjának: a szakmai igazgató munkáját asszisztens edzőként ifj. Bognár György, Kanta József és Teodoru Vaszilisz segíti, míg a kapusok felkészítéséért a jövőben Federico Groppioni felel.
Magyar futball