Musorujsag
Élő Eredmények
×

Michael Boris: Ott akarunk lenni a Konferencia-liga következő körében

Michael Boris: Ott akarunk lenni a Konferencia-liga következő körében

MTI
Michael Boris, a MOL Fehérvár FC vezetőedzője kijelentette, hogy győzni szeretnének a Konferencia-iga selejtezőjének harmadik fordulójában a moldovai Petrocub Hincesti elleni, csütörtöki első találkozón és ott akarnak lenni a következő körben.

 

A mérkőzést megelőző szerdai sajtótájékoztatón a német tréner arról beszélt, hogy ellenfelük kompakt csapat, amely három belső védővel, mélyen visszahúzódva védekezik és ebből próbál meg kontrázni. Hozzátette: nehéz meccsre számít, és amennyiben javul a helyzetkihasználásuk, akkor teljesíthetik céljukat, vagyis legalább egy gólt szerezhetnek.

Kérdésre elmondta, hogy 19 játékos áll rendelkezésére. Megjegyezte, hogy a keretük igen vékony, ezért Adrián Rus távozása után nemcsak védelembe, hanem más posztokra is keresnek játékost. A fehérvári együttes bosnyák válogatott támadója, Kenan Kodro kiemelte, hogy komolyan veszik majd a csütörtöki találkozót és szeretnék bizonyítani, hogy képesek győzni, amihez gólokkal szeretne hozzájárulni.

Alekszej Savinov a Petrocub Hincesti edzője rámutatott, hogy az általuk az előző körben búcsúztatott albán Lacinál magasabban jegyzett ellenfél vár rájuk, amelynek veszélyes támadói vannak. Nehéz mérkőzésre számít, de megvan a tervük arra, hogy sikeresek legyenek – tette hozzá.

Makszim Potirniche moldovai válogatott középhátvéd arról beszélt, hogy szeretnék kapott gól nélkül lejátszani a mérkőzést, amely jó alapot adna nekik a hazai visszavágóra.

A MOL Fehérvár FC csütörtökön 20.55-től fogadja a moldovai Petrocub Hincesti együttesét a MOL Aréna Sóstóban. A találkozót az izlandi Vilhjalmur Thorarinsson vezeti. A visszavágót egy hét múlva rendezik Moldovában, a továbbjutó csapatra a csoportkörért a német Bundesliga hetedik helyezettje, az 1. FC Köln vár.

A mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

 

Borítókép: MTI/Vasvári Tamás

További tartalmak