Musorujsag
Élő Eredmények
×

Kondás Elemér megszólalt diósgyőri menesztéséről: Ezzel két csapatot sikerült tönkretenni

Kondás Elemér megszólalt diósgyőri menesztéséről: Ezzel két csapatot sikerült tönkretenni

m4sport.hu
Április elején menesztették a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatától Kondás Elemért, hogy elfoglalja a helyét a Szegedről elcsábított Dragan Vukmir. A DVTK ekkor feljutó helyen állt az NB II-ben, végül azonban hoppon maradt, s ezt a szezont is a második vonalban kezdte. Az azóta csapat nélküli Kondás most a Csakfocinak mesélt a váltás körülményeiről és az azóta eltelt időről.

„Valamiért úgy döntöttek Diósgyőrben, hogy váltani kell. Nem az én stílusom, hogy sárdobálásba kezdjek visszafelé, bár Diósgyőrben ezt megteszik néhányan, még vissza-visszatérnek és a múltat emlegetik – mondta a csakfoci.hu-nak Kondás Elemér. – Én csak tényeket tudok mondani: a csapatot feljutó helyen adtam át egy győztes mérkőzés után, ők meg az utolsó hét meccsen az ötpontos előnyből csináltak öt pont hátrányt, inkább ezzel kellene foglalkozni, és nem visszafelé mutogatni.

Ezzel saját magukról próbálják elterelni a figyelmet, holott amiket én említettem, a számok, azok makacs tények, ezekkel nem igazán lehet vitatkozni. Nem szeretek visszafelé mutogatni, de azt se szeretem, ha rám mutogatnak.”

Bár a Dorog elleni találkozót megnyerték, előtte néhány nappal még Kondás Elemérrel a DVTK hazai pályán kapott ki 5–0-ra épp a Szegedtől, s márciusban is igencsak döcögött a szekér. Ezzel együtt meglepte, hogy épp sikeres meccset követően állították fel.

„Igaz, hogy előtte ott volt a Szegedtől elszenvedett vereség, de minden csapat életében van olyan, amikor nem úgy jönnek össze a dolgok – magyarázta Kondás. – Két nap után korrigáltunk és nyertünk. Ellentétben azzal, amit mondtak, hogy mentálisan és fizikálisan rossz állapotban voltak a játékosok, az a csapat egyben volt. Ha fizikálisan rossz állapotban lett volna, nem tudott volna a 93. percben nyerni, aki meg látta, hogyan örült az az együttes a Dorog elleni győztes mérkőzés után, tudja, hogy mentálisan milyen állapotban volt. Természetesen, aki dolgozik, hibázik. Mentségemre legyen mondva, március környékén, amikor volt egy kis visszaesés, nagyon sok játékos betegséggel bajlódott. Ebből kellett kijönni, ki is jöttünk, csak akkorra már elfogyott a türelem.”

Kondás Elemér azt is elárulta, hogy menesztését követően nem is nézte a DVTK összecsapásait.

„Nem néztem egyik meccset sem – jelentette ki. – A találkozók után úgyis hívnak az ismerősök, és elmondják, hogy mi történt. Az összeállítást, illetve a statisztikai adatokat meg szoktam nézni, de azóta nem láttam Diósgyőr-mérkőzést. Nem mindegyik csapatnál volt így. De ez különösen rosszul esett, mert úgy éreztem, fel tudunk jutni, a közönség meg is érdemelte volna. Ezt a döntést hozták.”

Természetesen a volt vezetőedző utódjáról, illetve inkább Dragan Vukmir leigazolásának körülményeivel kapcsolatban sem rejtette véka alá véleményét:

„Azzal volt a probléma, hogy ezzel a döntéssel két csapatot sikerült tönkretenni: a Diósgyőrt és a Szegedet. Két napra rá ott volt a Tiszakécske elleni mérkőzés, amelyet nem tudtak megnyerni. Ott eldőlt. Akkor mondtam is az egyik vezetőnek, hogy ez elment” – emlékezett vissza a szakember.

Kondás Elemér az azóta eltelt időről elmondta, egyelőre nem keresték meg csapatok, de folyamatosan járja a mérkőzéseket, edzéseket, amelyeken tanulmányozza a futball különböző aspektusait. Emellett bízik benne, hogy hamarosan újra dolgozhat vezetőedzőként.

A teljes interjú itt olvasható.

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Közleményben reagált a DVTK a szegediek vádjára
Újabb fejezet a Vukmir-ügyben: hivatalos közleményben reagált a DVTK a Szeged azon vádjára, miszerint a vezetőedző jogtalanul vállalt munkát a miskolci klubnál, mert jelenleg felmondási idejét tölti. A Diósgyőr álláspontja szerint minden szükséges hivatalos irat a rendelkezésére állt, hogy a Tiszakécskei LC elleni mérkőzésen Vukmir irányíthassa a DVTK labdarúgóit.
Magyar futball