Az NB II első fordulójának hétfői rangadóját 2–1-re nyerte az MTK, amely csütörtökön közölte: rendőrségi feljelentést tesz szegedi szurkolók egy csoportjának antiszemita viselkedése miatt.
A klub honlapján az eset rövid összefoglalásában az áll, hogy a hétfői találkozó után a Szeged-Csanád Grosics Akadémia szurkolóinak egy csoportja gyűlölködő rigmusokat skandálva hagyta el a Hidegkuti Nándor Stadiont és környékét.
Megemlítik, erről videofelvétel is készült: egy MTK-szurkoló megriadt 12 éves kislánya rögzítette a megbotránkoztató megnyilvánulásokat:
„Szurkolóik elfogadhatatlan viselkedése miatt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia futballklub együttműködését kérjük abban, hogy a klubjukra és Szeged városára is szégyent hozó, érintett szurkolókat, saját hatáskörükben, a jogszabályok adta keretek között felelősségre vonják annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset” – írták csütörtökön.
Másnap a Szeged is jelentkezett egy rövid közleménnyel, melyben elítéli az érintett szurkolók viselkedését és szankciókat helyeztek kilátásba:
„Klubunk elítéli az antiszemitizmus és rasszizmus mindennemű megnyilvánulását, és elhatárolódik a hétfői, MTK elleni mérkőzés után, a stadionon kívül történt eseményektől. Az ügyben tett feljelentéshez kapcsolódó eljáráshoz minden támogatást megadunk a hatóságoknak, és annak lezárása után az érintett szurkolókkal szemben saját hatáskörben szankciókat hozunk.”
Ezzel egy időben az Ultras Szeged szurkolói csoport Facebook-oldalán megjelent bejegyzésben szintén elhatárolódtak a „néhány látásból ismert szurkoló” viselkedésétől.
„Szurkolótáborunk elítéli az antiszemitizmus és rasszizmus mindennemű megnyilvánulását, és elhatárolódik a hétfői, MTK elleni mérkőzés után, a stadionon kívül történt eseményektől.
A közel kétszáz fős táborból néhány, általunk látásból ismert „szurkoló” viselkedett elítélendő módon. Ahogy a múltban, úgy a jövőben is a sportszerű szurkolás hívei vagyunk és maradunk.”