Varga Bence (Kecskemét)
Tíz meccsen ült már korábban NB I-es kispadon, de – Szappanos vagy Markek útját járva – végül 26 évesen, a Vasas elleni szezonnyitón jött el élvonalbeli debütálása. Varga a pályafutása jelentős részét az MTK-ban töltötte (a Honvéd elleni kupaelődöntőben is csak tizenegyesből tudták mattolni két éve), de többször is kölcsönadták a kék-fehérek – legutóbb Kecskemétre, ahol pályafutása során másodszor is feljutáshoz segítette adott csapatát, kimondottan erős teljesítménnyel. Varga szerepe komoly stabilitást adott a KTE-nek, hogy mást ne mondjunk, a Szeged elleni, feljutásért vívott rangadón tizenegyest fogott.
Anyaegyesülete nagyon rendes volt vele, hiszen a kölcsönszerződés lejártával ismét visszaadta a lila-fehéreknek, hogy a legjobbak között is bizonyíthasson, a többi már rajta áll!
Kállai Kevin (Mezőkövesd)
Öccsével, Zalánnal közösen érkezett Matyóföldre a húszéves védő, aki – talán a kapust kivéve – lényegében bármelyik poszton bátran bevethető, de jobbhátvédként érzi otthon magát igazán. Kállai tinédzserkorában bejárta keresztben az országot, hiszen Diósgyőrben nevelkedett, onnan tette át a székhelyét Szombathelyre, majd most vissza Mezőkövesdre.
A múlt szezonban abszolút megkapta a bizalmat az NB II élcsapatánál, s egyöntetű vélemények szerint a szombathelyiek egyik legfényesebb csillagjának bizonyult. Játékpercein dobhat, hogy életkora révén vele tízszeres pontot gyűjthet a Kövesd, illetve az eddig kirobbanthatatlannak számító jobbhátvéd, Farkas Dániel távozása is.
Iyinbor Patrick (Vasas)
A kölcsönadások tekintetében nagyon hasonló utat jár be, mint Varga, ő a Ferencvárostól került a Vasashoz – tavaly és idén is. A múlt szezonban vele meglepő poszton, belső védővel abszolválta a fiatalszabályt a piros-kék csapat, s az élvonalban is hasonlót tehet, hiszen a 2002-es születésű védő még beleesik a megfelelő életkorba.
Iyinbor azonban bizonyította, hogy nemcsak fiatal mivolta miatt lett alapember Angyalföldön, a másodosztályban a bajnokcsapat egyik legjobbja volt, magabiztos, stabil teljesítményt nyújtott, az U21-es válogatottban is bemutatkozhatott, sőt gólt is szerzett.
Horváth Milán (Mezőkövesd)
A Magyar Futball Akadémia neveltje még nem mutatkozott be a Honvéd első csapatában, a kék-sárgákat azonban becsülettel fogyasztja: az elmúlt két évben a Siófok kölcsönjátékosa volt, most a Mezőkövesdé. Bár útját sérülések is nehezítették, két szezon alatt 56 tétmeccs jutott neki a Balaton-parton, lényegében alapember volt a másodosztályú középcsapatnál.
A korábbi utánpótlás-válogatott játékos is fiatalszabály-kompatibilis, így – a Kállai-kettőssel karöltve – vélhetően egy osztállyal feljebb is bizonyíthat. Supka Attila Mezőkövesdje is a stabilitásra épül, ennek ellenére több védő is távozott a klubtól, minden lehetőség adott Horváthnak a bizonyításra.
Szalai Gábor (Kecskemét)
Az ő története is mesébe illő, hiszen kétévnyi angliai kitérőt leszámítva végig Kecskeméten futballozott, el is jutott a csapattal a harmadosztályból a legjobbak közé. Annak ellenére, hogy védőként számítanak rá, kimondottan gólerős a másik kapu előtt is, az NB II-es feljutáshoz tízet tett hozzá, ezzel az egész mezőny legeredményesebb hátvédje lett.
22 éves korára lett élvonalbeli futballista, örömteli, hogy ilyen sikerhez segítette (és segítheti továbbra is) szülővárosát. Az erős fejjátéka mellett helyezkedését a harmincpluszos bekkek is megirigyelhetik.

Hinora Kristóf (Vasas)
Külső szemlélők a jelenlegi Vasast nagyrészt Feczesinnel, Radóval, Pátkaival azonosítják, de a feljutásban elévülhetetlen érdemei voltak Hinorának, aki középpályásként, támadóként, de még szélső hátvédként is nagy erőssége a piros-kékeknek.
A rendkívül gyors, technikás és kiváló rúgótechnikával megáldott játékos a mögöttünk hagyott szezonban nyolc góllal és 14 gólpasszal járult hozzá a Vasas teljesítményéhez, és a nyomás alatt sem rogyott meg, hiszen a feljutást lényegében eldöntő, Szeged elleni rangadón ő fordított, majd a harmadik találat előtt pontosan ívelt Otigba fejére. A Vasas egyik titkos csodafegyvere lehet az élvonalban.
Katona Bálint (Kecskemét)
Ha volt pozitív dolog a Vasas és a Kecskemét nyitómeccsében, az mindenképp Katona Bálint játéka volt, jóval rutinosabb ellenfelekkel szemben is bátran vállalkozott, cselezett, akár lőtt is. A 19 éves középpályás “iyinbori” úton jutott el a Ferencvárostól a lila-fehérekhez – tavaly feljutáshoz segítette a KTE-t, most az NB I-ben is bizonyíthat.
A Fradi színeiben még a két évvel ezelőtti Magyar Kupa-sorozatban a Bicske és a Ráckeve ellen mutatkozhatott be két meccs erejéig (gólt is szerzett), de ha így folytatja, ennél nevesebb ellenfelek hálójába is beköszönhet. Persze, nem ez az elsődleges feladata, intelligens játékából profitálhat legtöbbet csapata.
Hidi M Sándor (Vasas)
Nincs könnyű dolga a kárpátaljai születésű játékosnak, hiszen a Vasasnál négy válogatott játékos is van a posztjára. Hidi a Nagy Miklós-éra hajnalán került Angyalföldre az ETO-tól, s azonnal a szurkolók egyik kedvencévé vált, elsősorban hatalmas munkabírásával, a 90. percben is rendszerint sprintben közlekedik.
A múlt szezonban kiesett a fiatalszabályból, így legtöbbször csak csereként kapott lehetőséget, a kupában viszont lőtt egy hatalmas gólt a Budaörsnek, a Fradi ellen kezdőként nyolcvan percet bizonyíthatott. Kuttor Attila jelezte is: a hatalmas tülekedés ellenére számol a 21 éves középpályással, aki időközben egyre fontosabb szerepet töltött be az utánpótlás-válogatottakban is.

Eördögh András (Budapest Honvéd)
Kimondottan jó barátságban van a labdával a Honvéd fiatal támadó középpályása, aki első idényét kezdheti a felnőtt csapatnál. Mind a Honvéd II-vel a harmad-, mind a Siófokkal a másodosztályban tisztesen helytállt az elmúlt két szezonban, hét, majd három találat szerepel a neve mellett, sárga lapjainak száma pedig azt is bizonyítja, nem ijed meg a rutinosabbaktól sem.
A Honvéd több saját nevelésű fiataljának biztosítana lehetőséget (Eördögh mellett Keresztes Noel is beválhat ezen a poszton), Tam Courts pedig az előző csapatánál már bizonyította, hogy csikócsapattal is lehet eredményt elérni. Eördögh-ben határozottan megvan a kurázsi, hogy az élvonalban is meghatározó játékos legyen, akár az elmúlt évek teljesítményét a legmagasabb osztályban is szállítsa.
Mim Gergely (Zalaegerszeg)
Gyakorlatilag első labdaérintéséből gólt szerezhetett volna az NB I-ben Mim Gergely a Honvéd–ZTE meccsen, ha Szappanos Péter nem spárgázza ki a lövését. Ennek ellenére sem sikerült rosszul a debütálása, színt vitt a Zalaegerszeg játékába.
A Csákvárról érkezett támadó középpályás, már nem rutintalan, az elmúlt szezonokban rendre a Merkantil Bank Liga üde színfoltja volt, elsősorban távoli lövéseivel emelkedett ki a mezőnyből, 23 éves korára már 76 NB II-es meccse és tíz gólja van. A fiatalos ZTE egyik ékköve lehet.
Tóth Barna (Kecskemét)
A Monor színeiben, négy évvel ezelőtt tűnt fel az NB II-ben Tóth Barna, majd játszott a Haladás, az Ajka színeiben is, mielőtt megérkezett Kecskemétre. A tavalyi diadalmenetben kiválóan kiegészítette a szárnyaló Lukács Dánielt, statikusabb támadóként tízet hintett az ellenfeleknek.
S volt közte egy-két egészen mutatós darab is, a feljutásra lényegében pontot tevő Haladás elleni “strandfocis” megmozdulása a KTE szezonjának egészen jó példája volt. A lila-fehérek nyáron szerződéshosszabbítással jelezték: a legjobbak között is számítanak az erős csatárra.

A 2. forduló programja:
08.05., péntek
20:00 Vasas FC–Paksi FC – M4 Sport
08.06., szombat
20:00 Debreceni VSC–Kecskeméti TE – M4 Sport
08.07., vasárnap
15:30 Kisvárda FC–Mezőkövesd Zsóry – M4 Sport
17:45 Puskás Akadémia FC–Újpest FC – M4 Sport
20:00 MOL Fehérvár FC–Budapest Honvéd FC – M4 Sport
A ZTE–Ferencváros mérkőzést a vendégcsapat kérésére későbbi időpontra halasztják.