Musorujsag
Élő Eredmények
×

Tam Courts a Honvéd súlyos veresége után: Vállalnunk kell a felelősséget és el kell fogadnunk, ami történt

Tam Courts a Honvéd súlyos veresége után: Vállalnunk kell a felelősséget és el kell fogadnunk, ami történt

M4 Sport
Az OTP Bank Liga 2. fordulójában a Fehérvártól elszenvedett 4-0-s vereség kapcsán naiv hozzáállásról beszélt Tam Courts, a Budapest Honvéd vezetőedzője, aki úgy érzi, előre fog lépni a csapata.

„Az első húsz percben irányítottuk a játékot, magabiztosnak tűntünk, úgy nézett ki, élvezzük a játékot. Aztán kaptunk két gólt, onnantól rendkívül nehézzé vált a mérkőzés” – kezdte értékelését a négygólos zakó után a kispestiek skót tréner, aki a múlt heti ZTE elleni vereségben sem csak a rosszat látta.

Hangsúlyozta, a folytatásban gólt kellett szerezniük, ami azzal jár, hogy hátul kinyílhatnak és akkor nagyon könnyen kicsúszhat a meccs a kezükből – ahogy az történt is. De épp azért hozta be Mitrovic helyett Lukicról, hogy gólveszélyesebbek legyenek, de hiába alakítottak ki helyzeteket, egyre kevésbé voltak a helyzet urai.

Ennek ellenére Courts nem csügged, lépésről lépésre kíván haladni. De nem bújt ki a felelősség alól. „Kicsit naivan álltunk a mérkőzéshez. A csapatnak, a játékosoknak sokat kell még előrelépni. Ez egy folyamat. Még ismerkedünk is egymással. Új stílust próbálunk megvalósítani. Biztos vagyok benne, hogy eredményre fog vezetni és eredményesek leszünk a jövőben. Most vállalnunk kell a felelősséget és el kell fogadnunk, ami ma történt.”

A Honvéd két forduló elteltével a mezőnyben egyedüliként pont és rúgott gól nélkül a tabella alján tanyázik.

Borítókép: A fehérvári csapat harmadik gólját kapja a kispesti kapus, Szappanos Péter (MTI/Krizsán Csaba)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek