Musorujsag
Élő Eredmények

Csizmadia Csaba távozott a Budafok kispadjáról

Csizmadia Csaba távozott a Budafok kispadjáról

m4sport.hu
A labdarúgó NB II-ben sereghajtó Budafok szerződést bontott Csizmadia Csaba vezetőedzővel.

A Budafok három vereséggel és két döntetlennel kezdte a Merkantil Bank Liga szezonját, így két ponttal a tabella utolsó, 20. helyén áll. A klub közleménye szerint a vezetőség „nehéz döntésre kényszerült”, hétfőtől nem Csizmadia a csapat vezetőedzője, mivel „új impulzusokra és változásra van szükség a kispadon”.

A Budafok honlapja kiemeli, hogy Csizmadia Csabának játékosként, majd vezetőedzőként is elévülhetetlen érdemei voltak az egyesület közelmúltbeli sikereiben. „Irányításával vívtuk ki 74 évet követően újra az NB I-es tagságot, ahol a kiesés ellenére is rendkívül pozitív benyomást tett a BMTE a magyar futballtársadalomra” – írják.

A 12-szeres válogatott egykori jobbhátvéd Budafokon fejezte be pályafutását, a 2018/19-es szezonban játékosedzőként vállalt szerepet, majd már főállásű vezetőedzőként vezette élvonalba a Budafokot. 2021 áprilisában lemondott, a csapat az idény végén búcsúzott az élvonaltól, októberben azonban újra őt nevezték ki, irányításával a Budafok a 14. helyen zárta a Merkantil Bank Liga előző idényét.

A közlemény hozzáteszi, hogy az új vezetőedző személyéről hamarosan döntés születik.

Borítókép: MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak