Musorujsag
Élő Eredmények

Már nem Janeiro a DVSC edzője

Már nem Janeiro a DVSC edzője

DVSC
Közös megegyezéssel szerződést bontott João Janeiro vezetőedzővel a Debreceni VSC.

A 41 éves portugál tréner a tulajdonosváltás után, június végén érkezett a DVSC-hez, hat bajnokin ült a kispadon, négy döntetlen mellett két vereség a mérlege. Janeiro a zalaegerszegi vereség után megpendítette, hogy el kell gondolkodnia, bár azt nem tette hozzá, csak sejteni lehetett, hogy a folytatásról. A szakemberrel együtt távozik Daniel Castro asszisztens edző és Töreki Amand elemző is.

„Köszönök mindent a városnak, a szurkolóknak és mindenkinek a klubnál, minden jót kívánok a jövőben!”nyilatkozta a dvsc.hu-nak a búcsúzótréner.

Janeiro korábban a Szeged, a Kisvárda, majd a dunaszerdahelyi DAC kispadján ült és a spanyol Joan Carillót váltotta az elmúlt idényt az élvonal hetedik helyén záró hajdúságiaknál.

A hírhez kapcsolódik, hogy a szombati, Mol Fehérvár elleni mérkőzésen megbízott edzőként Dombi Tibor irányítja a Lokit, segítői Madar Csaba, Száraz Ádám és Balogh János kapusedző lesznek. A stáb számíthat Herczeg András tanácsaira is. Az új vezetőedző kinevezését a közeljövőre ígéri a vezetőség.

Borítókép: Joao Janeirónak mindössze 65 nap jutott a Debrecennél (fotó: DVSC).

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Joao Janeiro: A minőségnek nincs kora, de olyan rendszerben élünk, amelyben a győzelem mindent felülír
Joao Janeiro visszatért Magyarországra. A Kisvárdával komoly eredményeket elérő portugál edző az előző szezonban dobogós helyen hagyta el a piros-fehéreket a DAC kedvéért, amelyet sikerült az európai porondra vezetni. Nyártól egy teljesen új vezetés vette át a DVSC-t, amely a 41 éves szakemberrel képzelte el az új korszak kezdetét. Az m4sport.hu-nak adott interjúban Janeiro beszélt a visszatérésről, Magyarországról, célokról, fiatalokról, Dzsudzsák Balázsról és a magyar válogatott sikereinek hatásairól.
Magyar futball