Musorujsag
Élő Eredmények
×

Sigér Dávid: Voltak kilátástalan hetek, de ez most egy nagyon fontos lépés volt

Sigér Dávid: Voltak kilátástalan hetek, de ez most egy nagyon fontos lépés volt

m4sport.hu
Csaknem 500 nap után lépett újra kezdőként pályára az NB I-ben Sigér Dávid, aki 75 percet játszott a Ferencvárosban a Kisvárda ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésen.

A 31 éves középpályás a mérkőzés után az M4 Sportnak elmondta, próbált úgy készülni, mintha nem telt volna el ennyi idő a legutóbbi alkalom óta, hogy higgadt tudjon maradni.

„Voltak nagyon nehéz napok, nagyon kilátástalan hetek, de úgy voltam vele, hogy megcsinálom azt a munkát, ami bennem van, és ha ki kell jönnie annak, hogy megnyílik még előttem az út, akkor fog jönni a lehetőség, ha nem, akkor nem. Szerencsére ma eljött ez a pillanat, ez persze nem jelenti azt, hogy most már mindig a kezdőben leszek vagy minden mérkőziésen láthatnak a pályán, de lépésről lépésre kell haladni és ez most egy nagyon fontos lépés volt a karrieremben és az elmúlt másfél évemben” – fogalmazott Sigér Dávid.

Török László, a Kisvárda vezetőedzője úgy vélte, nem kezdett rosszul a csapata, többször a védelem mögé is sikerült kerülniük, de pontatlanok voltak a végjátékban, valamint az üres területeket sem sikerült időben megjátszani. A Ferencváros mindeközben nagyon dominált a mérkőzésen és nagyon határozottan játszott, ráadásul a szakmai stáb hiába próbálta átszervezni a kisvárdai csapatot, a Fradi kétszer is a csere előtt szerzett gólt, ez pedig „mattolta” a vendégeket.

A tréner hozzátette, az egymás után elszenvedett két vereség után a Kisvárdának vissza kell találnia a jó útra. Szerinte egyértelmű, hogy a Ferencváros fogja nyerni a bajnokságot, a Kisvárda célja a nemzetközi szereplés lehetőségének kiharcolása, ehhez pedig a második-harmadik helyen kell végezniük.

Sztanyiszlav Csercseszov, az FTC vezetőedzője érthetően dicsérte csapatát a háromgólos győzelem után, de kijelentette, hogy nincs idő ünnepelni, mert már a Monaco elleni Európa-liga-mérkőzésre kell koncentrálni.

Borítókép: Sigér Dávid (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Hatból hat, a Mmaee testvérek góljaival a Kisvárdát is legyőzte a Fradi
A labdarúgó OTP Bank Liga címvédője, a Ferencvárosi TC csütörtökön a <a href="https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/labdarugas/cikk/2022/09/08/hatalmas-bravur-a-groupamaban-a-ferencvaros-emberhatranyban-is-legyozte-a-torok-bajnok-trabzonsport-az-europa-ligaban" target="_blank" rel="noopener">Trabzonspor felett aratott heroikus győzelem</a> után a bajnokságban is hazai környezetben lépett pályára, ráadásul az előző szezon ezüstérmese, a Kisvárda ellen.
Magyar futball