Musorujsag
Élő Eredmények
×

Gazdag Dániel szerint nemcsak a csapategységnek köszönheti a válogatott a sikereket, egyénileg is megvan a minőség a játékosokban

Gazdag Dániel szerint nemcsak a csapategységnek köszönheti a válogatott a sikereket, egyénileg is megvan a minőség a játékosokban

m4sport.hu
Az MLS-ben való remekléséről, a bajnokság színvonaláról és elismertségéről, Nikolics Nemanja 24 gólos idényéről, az NL-zárásra készülő válogatottról és persze a csapatkapitány Szalai Ádám visszavonulásáról is beszélt az MLSZ TV-nek adott interjújában a 15-szörös válogatott Gazdag Dániel.

A 26 éves játékos tavaly szerződött a Philadelphia Unionhoz, ahol első idényében 27 mérkőzésen öt gólig és három gólpasszig jutott, a jelenleg zajló szezonban pedig csapata egyik legjobbjává nőtte ki magát: 19 bajnoki találatával vezeti a házi góllövőlistát, a ligában pedig csak ketten eredményesebb nála.

Gazdag szerint elsősorban azzal magyarázható a fejlődés, hogy míg tavaly „az első két-három hónap arra ment rá, hogy megszokja az új társakat, a légkört, az életet, idén viszont már ott kezdte a felkészülést”, ráadásul „a csapatnál betöltött szerepéből adódóan sokszor rá jönnek ki a támadások befejezései, és a tizenegyeseket is ő lövi”, ami tetten érhető a gólok számában is.

Hozzátette, az is a támadójátéknak kedvez, hogy az MLS-ben nincs kieső, így az együttesek megengedhetik maguknak, hogy kevesebb figyelmet fordítsanak a védekezésre.

„Nyilván senki sem akar tíz gólt kapni egy meccsen, azt gondolom, hogy az amerikaiaknak inkább az a célja, hogy közönségszórakoztatóak legyenek a meccsek, hogy két-három-négy gól legyen minden mérkőzésen” – jegyezte meg.

Ha úgy vesszük, Nikolics Nemanja már kitaposta valamelyest a magyar góllövők útját a tengerentúli ligában, a támadó a 2017-es kiírásban a Chicago Fire színeiben 24 találatával az alapszakasz gólkirálya lett, amire olykor Gazdagot is emlékezteti.

„Mióta 14-15 gólnál tartottam, azóta minden gólom után ír, hogy mennyit kell még lőnöm, hogy utolérjem az ő 24 gólos szezonját – mesélte mosolyogva. – Két meccs van még hátra, és öt góllal van többje, mint nekem jelenleg. Nem mondom, hogy lehetetlen, de azért nagyon nehéz lenne ezt behozni.”

A válogatottról beszélve elmondta, az egész júniusi NL-szereplés (2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség a sorozat legerősebb csoportjában) nagyon szép emlék, „az idegenbeli angol meccs pedig mindennek a csúcsa volt, és neki is külön öröm, hogy gólt szerzett” a 0–4-es diadal során.

„A csapat legnagyobb erőssége a csapategység. Nagyon sokat segítjük egymást a pályán. Tényleg harcolunk egymásért, és nagyon jó az összhang a csapat és a szakmai stáb között, ami nagyon fontos dolog. Egyénileg is megvan ahhoz a minőség a játékosokban, hogy ilyen eredményeket érjünk el” – fogalmazott, hozzátéve, komoly kihívás lesz a válogatottbeli visszavonulását szerdán bejelentő csapatkapitány, Szalai Ádám pótlása.

„Vezér volt a pályán és azon kívül is. Nyilván óriási veszteség, hogy már nem lesz itt velünk a jövőben. Nagyon nehéz lesz őt pótolni, de azt gondolom, vannak olyan játékosok, akik erre alkalmasak lehetnek, de még egyszer mondom: hatalmas veszteség lesz a hiánya.”

A csoportjában négy forduló után hét pontjával az élen álló magyar válogatott pénteken 20.45-től Németország vendégeként szerepel, jövő hétfőn pedig az Európa-bajnoki címvédő olaszok ellen zárja a Nemzetek Ligáját. Az M4 Sport és az m4sport.hu mindkét mérkőzést élőben közvetíti.

Arról, hogy mi is múlik pontosan a szeptemberi mérkőzéseken, itt írtunk.

Borítókép: Budapest, 2021. november 12. A gólszerző Gazdag Dániel (b) és csapattársa, Loic Nego a labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjében játszott Magyarország-San Marino mérkőzésen Budapesten, a Puskás Arénában 2021. november 12-én. MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak