Musorujsag
Élő Eredmények

Szalai Attila: Álomszerű az a történet, amit az utóbbi időben ír a magyar válogatott, és még nem tettük le a tollat

Szalai Attila: Álomszerű az a történet, amit az utóbbi időben ír a magyar válogatott, és még nem tettük le a tollat

m4sport.hu
Szalai Attila, a Fenerbahce – és a magyar labdarúgó-válogatott – védője a molcsapat.hu nevű portálnak hangsúlyozta, mindent ki kell adniuk magukból a soron következő két, németek és olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

 

Marco Rossi együttese bravúros teljesítménnyel, négy forduló alatt hét pontot gyűjtött az NL halálcsoportjában, s vezet a négyest a németek, az olaszok, valamint az angolok előtt.

A következő napokban lezárul a csoportkör, Magyarország pénteken Németországgal, három nappal később pedig Olaszországgal csap össze.

Szalai Attila, a válogatott egyik kulcsjátékosa a molcsapat.hu nevű portálnak nyilatkozott a két találkozó előtt.

„Álomszerű történet ez, de nem az ölünkbe pottyant, hanem nagyon keményen megdolgoztunk érte. Szívünk-lelkünk benne van ebben az eredményben, és nemcsak a Nemzetek Ligája, hanem már az Európa-bajnokság hasonlóan brutális csoportjában elért eredmények is azt bizonyítják, hogy akarattal, hittel és szervezettséggel bármire képesek lehetünk.”

A 24 esztendős játékosnak jól esett Joshua Kimmich dicsérete a mieink felé – mint ismert, a Bayern München klasszisa nagyon dicsérte a magyar csapat védekezését.

„Mindig jó érzés ilyen dicséretet kapni, de már számtalanszor elmondtuk, hogy mivel nekünk nincs két csapatnyi világsztárunk, csak akkor tudunk eredményesen szerepelni, ha szervezettek, élesek és kompaktak vagyunk, a taktikai utasításokat tökéletesen betartjuk, és mindig készen állunk rá, hogy kisegítsük a társunkat a pályán. Jó meccset játszottunk a németekkel hazai pályán, de még annál is jobbat az Európa-bajnokságon. Nekünk, játékosoknak azért más élmény volt az a müncheni meccs. A szurkolók a jó teljesítmény látva gyorsabban napirendre tértek afölött, hogy nem sikerült a bravúr, mint mi. Emlékszem, olyan összetörten ültünk az öltözőben a meccs után, mintha kikaptunk volna. Szóval jólesik, hogy a szurkolók értékelik a teljesítményt, de számunkra az a meccs egy jó nagy tüske a körmünk alatt” – reagált Szalai, aki azt azt azonban nem mondta meg, mely riválist látta a legnehezebbnek.

Kiesnek a címvédő franciák? Hollandiában vagy Belgiumban lesz a négyes döntő? – NL-körkép a zárás előtt

„Teljesen mindegy, hogy melyik csapat erősebb egy hajszállal a másiknál, nekünk mindegyik ellen csak akkor van esélyünk, ha magunkra koncentrálunk és mindent kiadunk, ami bennünk van. Arra viszont büszkék lehetünk, hogy egy ilyen erős mezőnyben az élen állunk. Négy fantasztikus meccs van mögöttünk. Igen, ide sorolom az olaszországi vereséget is, mert nem adtuk fel, végig harcoltunk és 2–0 után is volt tartásunk szépíteni és szorossá tenni a meccset. Annyit leszögezhetek, hogy most már iszonyú csalódás lenne kiesni az A divízióból, még ha tudjuk is, hogy két nagyon nehéz meccsünk van hátra. Álomszerű az a történet, amit az utóbbi időben ír a magyar válogatott, és még nem tettük le a tollat. Nem akarok rangsorolni a bravúrok között, mindenesetre a bennmaradás nemcsak erkölcsileg lenne fontos eredmény, hanem azért is, mert akkor továbbra is a legjobbakkal szemben csiszolhatnánk a játékunkat, és erre nagy szüksége van a csapatnak.”

A TELJES INTERJÚT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 23-ai, németek elleni, valamint a szeptember 26-ai, olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzését az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Szeptember 23., péntek
20.45:
 Németország–Magyarország
20.45:
 Olaszország–Anglia
Szeptember 26., hétfő
20.45:
 Magyarország–Olaszország
20.45:
 Anglia–Németország

A csoport állása: 1. Magyarország 7 pont, 2. Németország 6, 3. Olaszország 5, 4. Anglia 2

 

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

További tartalmak

Kapcsolódó hírek