Musorujsag
Élő Eredmények
×

A magyar válogatott bravúrgyőzelme lett a Nemzetek Ligája történetének legnagyobb meglepetése

A magyar válogatott bravúrgyőzelme lett a Nemzetek Ligája történetének legnagyobb meglepetése

m4sport.hu | Kovács Máté
A Gracenote statisztikai adatszolgáltató rangsorolta a Nemzetek Ligája történetének eddigi tíz legváratlanabb eredményeit, valamint közzétették legfrissebb világranglistájukat is. A magyar labdarúgó-válogatott mindkét gyűjtésben igencsak előkelő helyen szerepel.

Amikor Gazdag Dániel a 89. percben betalált Aaron Ramsdale kapujába Wolverhamptonban, tudtuk, történelmi meccset láttunk. Egyrészt mert a magyar labdarúgó-válogatott története egyik legnagyobb sikerét aratta, másrészt pedig Anliga 94 év után kapott ilyen csúnya pofont hazai környezetben. Nem is véletlen tehát, hogy a statisztikai adatszolgáltató az első helyre tette Marco Rossi csapatának 4-0-s sikerét az NL-történetének legváratlanabb eredményeinek rangsorában.

A top 10-ben pedig egy másik mérkőzésünk is helyet kapott, amivel szintén sokkoltuk Európát: a múlt hét pénteken Németországban elért 1-0-s győzelem. Tudniillik Hansi Flick azon a találkozón kapott ki először a Nationalelf élén, ráadásul a magyar együttes 1954 óta először nyert tétmérkőzésen idegenben a németekkel szemben.

Érdemes kiemelni, hogy a 10 eddigi legváratlanabb eredmény közül az első hat (összesen pedig hét) a Nemzetek Ligája mostani kiírásában született. (A sorozat 2018-ban indult útjára, a 2022/23-as az NL harmadik felvonása.)

A magyar válogatott többek között ennek a két bravúrjának is köszönhetően bennmaradt a Nemzetek Ligája A-Ligájában, és az első kalapból várhatja majd a 2024-es Európa-bajnokság sorsolását. Érdekesség, hogy a top 10 meglepetés közül hét mérkőzést idén játszottak – közte az első hatot egyaránt 2022-ben. A Gracenote továbbá kiadta a legfrissebb világranglistáját is, melyen a nemzeti tizenegy története során először szerepel a legjobb harminc között (28.) és ezek alapján a statisztika adatszolgáltató külön kiemelte, hogy hazánk csapata ott lehetne a 2022-es katari vb-n.

Borítókép: A magyar játékosok ünnepelnek Anglia legyőzése után Wolverhamptonban (Fotó: EPA/Andrew Yates)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Véglegessé váltak az Eb-selejtező kalapjai
A labdarúgó Nemzetek Ligája csoportküzdelmeinek befejeztével véglegessé vált az Európa-bajnoki selejtező kalapjainak beosztása. Az már korábban eldőlt, hogy a magyar válogatott a legerősebb csapatok közé került, így azokat biztosan elkerüli a sorsoláson.
Külföldi futball
Szókimondó gitárosfiú, körúti csapos, Eb-hős és ünnepelt kapitány – Szalai Ádám válogatott pályafutásának legemlékezetesebb pillanatai
Hátrányban volt a magyar labdarúgó-válogatott Olaszország ellen, csak lerohant a pályáról utolsó mérkőzésén Szalai Ádám. Méltatlan búcsú – mondhatnánk elsőre, de érdemes a kontextust is vizsgálni: 67 ezer ember skandálta a leköszönő kapitány nevét, egy olyan mérkőzésen, amelyen Marco Rossi tanítványai az angol, német, olasz ellenfeleket felvonultató négyesben a csoportgyőzelemért játszottak. Ide jutott el a nemzeti csapat – a kalandos, hullámzó, de nagyrészt örömteli évtized egyik legjobb sztorija Szalai Ádám volt.
Magyar futball