Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Dzsudzsák Balázs szerint a búcsúmeccse után is lehet esélye még a válogatottban szerepelni

Dzsudzsák Balázs szerint a búcsúmeccse után is lehet esélye még a válogatottban szerepelni

m4sport.hu | Szerző: Kovács Máté
A 108-szoros válogatott futballista azt is elárulta, idén nyáron két év után volt ott újra a nemzeti csapat öltözőjében.

Az Olaszország elleni NL-mérkőzés után Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megerősítette, Dzsudzsák Balázs a november 17-i Görögország elleni felkészülési meccsen köszönhet el a válogatottól és válhat ezzel egyedüli csúcstartóvá a maga 109 szereplésével. A korábbi csapatkapitány jelenleg 108 alkalommal ölthette magára a címeres mezt, amivel Király Gáborral holtversenyben csúcstartó a magyar futball történelmében. A jelenleg Debreceni VSC-t erősítő labdarúgó szerda reggel a Rádió 1-en Balázsék műsorában beszélt ezzel kapcsolatos érzéseiről és az elmúlt évekről.

„A naptár most engedte meg, hogy sor kerüljön erre, hogy ne tétmeccsen kelljen elköszönöm a válogatottól” – mondta Dzsudzsák Balázs, aki ezt követően reagált Sebestyén Balázs kérdésére is, mely úgy szólt, ha szenzációs teljesítmény nyújtana Görögország ellen, akkor mi történhet, számol-e még szerinte vele Marco Rossi. „Akkor folytatjuk. Ez a búcsúmérkőzés nem jelenti azt, hogy többet ne lehetnék válogatott. Csupán ad most egy lehetőséget, hogy még egyszer legalább pályára léphetek a nemzeti tizenegyben, így megköszönve azt az elmúlt 12-13 évet melyet a válogatottban töltöttem”.

Dzsudzsák Balázs 2019. március 24-én lett „százados” a válogatottban a Horvátország elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. Az emlékplakettet Csányi Sándortól, az MLSZ elnökétől vette át.
(Fotó: MTI/Czagány Balázs)

Dzsudzsák szót ejtett az elmúlt időszakról is, valamint a Marco Rossival való kapcsolatáról.

„A COVID miatt kialakult helyzetre való tekintettel azzal a tudattal jöttem haza, hogy folytatom a szereplésem a nemzeti csapatban is. Ám folyton akadtak problémák, hol az NB II-ben való játékom nem teremtette meg ezt, hol pedig a kapitány gondolta úgy, hogy nem tudok segítségére lenni a válogatottnak. Mindenesetre örülök, hogy valamilyen szinten sikerül keretbe foglalni ezt most. A nyár volt az első alkalom két év után, amikor bemehettem a nemzeti csapat öltözőjébe. Ennek megvolt a miértje, ezt a kérdést most nem szeretném feszegetni” – mondta Dzsudzsák, aki azt is elárulta, ez a nyár hozta meg az áttörést, és most már biztosan tudja, egyik játékosban és stábtagban sincs harag vagy sértődöttség az irányába.

November 17-én pedig a nemzeti együttes korábbi csapatkapitánya történelmet írhat a magyar labdarúgásban, hiszen ha ténylegesen pályára lép a Puskás Arénában, megelőzi Király Gábort és egyedüli csúcstartóként 109-szeres válogatott lesz. „Libabőrös érzés ebbe belegondolni. Az életem volt a válogatott, számomra az egyik legbüszkébb dolog, hogy ennek a csapatnak a kapitánya lehettem. Talán három mérkőzés volt, amit sérülés miatt voltam kénytelen kihagyni. Az én „korszakomban” még nem voltak NL-meccsek, nem volt egyszerű összegyűjteni 100 mérkőzést. Olyan játékosok szerepelnek az örökrangsorban, akik az ország legnagyobb futballistái. Ahogyan Szalai Ádám is fogalmazott, még én sem tudom pontosan, hogy milyen érzés is ez, és mi lesz majd ezután.”

Utolsó gólját a válogatottban 2017-ben, Lettország ellen szerezte. A 3-1-re megnyert mérkőzésen Szalai Ádám is betalált Dzsudzsák gólpassza után.
(MTI Fotó: Illyés Tibor)

A 35 esztendős futballista Balázséktól azt a kérdést is megkapta, szerinte lenne-e helye a válogatottban.

„Feszegeted a határokat. Nagyon jól játszik jelenleg a válogatott. Érezhető, hogy megvan a mag, amely tudja, mit csinál a másik. Tényleg bárki ellen képesek dominálni. Nem tudom soha kimondani, hogy beférnék-e még vagy nem férek már be. Ez talán nem is így működik, hiszen az ország legjobb játékosai vannak ebben az együttesben, melyet a szövetségi kapitány különböző szakmai szempontok alapján állít össze” – zárta a gondolatait Dzsudzsák Balázs, aki legutóbb 2019. november 19-én Wales ellen lépett pályára a nemzeti tizenegyben.

A magyar válogatott játékosai a Wales – Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezõmérkõzésen a cardiffi városi stadionban 2019. november 19-én. A felsõ sorban balról jobbra: Szalai Ádám, Lang Ádám, Baráth Botond, Szoboszlai Dominik és Gulácsi Péter, az alsó sorban balról jobbra: Nagy Zsolt, Dzsudzsák Balázs, Pátkai Máté, Lovrencsics Gergõ, Sallai Roland és Nagy Ádám.
(MTI/Kovács Tamás)
Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak