A tornára, amely egyben a jövő évi, lengyelországi Európa Játékok első kvalifikációs versenye is, 29 ország 150 versenyzője jelezte részvételét.
A négynapos budapesti esemény sztárvendégeként – a szervezők közleménye szerint – Ronaldinho büszkén mesélt a sportághoz és Magyarországhoz fűződő viszonyáról.
“Ennyi év után már úgy érzem, szinte hazajárok Magyarországra, egy nagy család tagja lehetek a testvéreimmel együtt, akik gyakorlatilag mindig elkísérnek. Hatalmas öröm látni, ahogy a teqball évről évre, tornáról tornára fejlődik, ráadásul a sportág szülőhazájában részt venni egy ilyen nívós tornán, mindig különleges élmény” – jelentette ki.
Hozzáfűzte, hogy szeretete a labdarúgás iránt azután sem csökkent, hogy abbahagyta az élsportot.
“Büszke vagyok rá, hogy előbb hazámban, Brazíliában, majd az egész világon részese lehetek, lehettem a sportág elterjesztésének, jó érzés ennyire komoly szerepet játszani a fejlődésben. Ráadásul a nemzetközi szövetség kifejezetten nyitott a javaslataimra, gördülékeny a kapcsolat. Nagyon sokan azt várjuk, hogy a kemény munkánknak köszönhetően a 2028-as olimpián már a teqball is a program része lesz” – mondta.
Hogy mennyire komolyan vehető, hogy a Teqball a 2028-as olimpia egyik sportága lehet, erről a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának elnöke, Huszár Viktor beszélt.
„Egy sportág akkor tud bejutni az olimpiára, ha hivatalos sportággá válik, ehhez az kell, hogy a többi sport ezt megszavazza. A teqball a világon a leggyorsabban elismert, elfogadott és hivatalos sportág lett. Ehhez egy lépés, hogy a kontinentális játékokon a sport versenysport legyen. A mi esetünket nézve: mi voltunk az afrikai játékokon, leszünk az ázsiai strandjátékokon, jövőre pedig, ami a legnagyobb mérföldkő, hogy az európai játékokon is lesz a teqball. Ez utóbbit az Európai Olimpiai Tanács szervezi. Minden kontinensnek megvan a saját kis olimpiája, de természetesen a világon a közös platform az, amikor maguk az olimpiai játékok megszervezésre kerülnek. Az összes ország, amely rendez, saját joggal rendelkezik, hogy sportokat beajánljon, és a Los Angeles-i játékokra még nincs végleges lista, hogy mely sportágak fognak szerepelni az olimpián. Huszonnyolc kvázi törzssport van, amiről tudunk, ismerünk, de Tokióban is voltak sportágak, amik bekerültek, illetve Párizsban is van, ami debütál, méghozzá a breaktánc, ugyanúgy megvan az esélye, hogy akár az utolsó pillanatban a teqball Los Angeles beajánlja. Mindig azt mondom, hogy ha a breaktánc olimpiai sportág tud lenni, akkor nem csak én, de talán sokan elhiszik, hogy a teqballnak is van esélye. Nyitnak a fiatalok felé az olimpiai bizottságnál, a teqball pedig egyértelműen ezt a célközönséget tudja bevonzani. Ráadásul olcsóbb közvetíteni, kevesebb a kvótaszám, nem utolsósorban látványos. Arról nem beszélve, hogy a világsztároknak köszönhetően olyan marketingerővel bír, amivel a legtöbb sport, beleértve pár hagyományos sportot, nem rendelkezik” – nyilatkozta az m4sport.hu-nak a sportvezető.