Musorujsag
Élő Eredmények

Lemondott a Kisvárda edzői stábja, Révész Attila nem fogadta el

m4sport.hu
A szombati, Újpest elleni vereség után felajánlotta lemondását a Kisvárda labdarúgó-csapatának szakmai stábja, Révész Attila sportigazgató azonban nem fogadta el azt.

A Kisvárda 4–0-ra kapott ki a Szusza Ferenc Stadionban az OTP Bank Liga 9. fordulójában, ez volt a várdaiak sorozatban harmadik veresége az NB I-ben. Révész Attila sportigazgató a klub honlapjának elmondta, a Török László vezette szakmai stáb a meccs után felajánlotta a lemondását – ezt a csapatnak is jelezték –, ő azonban nem fogadta el azt.

„Nagyon sok emberrel beszéltem és a vezetőséggel is egyeztettünk. Ezek után jeleztem az edzőknek, hogy nem akarom elfogadni a lemondásukat, mert ez a helyzet nem ezt igényliidézi a kisvardafc.hu a sportigazgatót. – Ahogy belemélyültem az elemzésbe, arra a következtetésre jutottam, hogy a kialakult helyzetnek picit én is az okozója vagyok, mert augusztus közepétől teljesen kivontam magam a munka ezen részéből, egyrészt egészségügyi szabadságon voltam, másrészt úgy gondoltam, az edzők munkavégzése megfelelő, és szerettem volna, hogy még nagyobb önállóságot kapjanak.”

Révész Attila úgy véli, a jó rajt utáni visszaesés nem az edzők szakmai hibájának tudható be. „Talán túlontúl is humánus és nagyon rendes, jó emberekről van szó, akik többségében még tapasztalatlanok is az ilyen helyzetek kezelésében. Ez számukra is jó tanulópénz lesz, hogy siker esetén kell a legkeményebb kézzel bánni a csapattal. Ezt nem tették meg, holott tapasztalataim alapján korábban erre felhívtam a figyelmet, hogy csak így lehet elkerülni, hogy megelégedjenek magukkal a játékosok. Miután edzőink most a saját bőrükön tapasztalták ezt meg, biztos, hogy egy életen át elkíséri majd őket” – fogalmazott.

A sportigazgató hozzátette, a játékosok nem azért nem nyújtanak olyan teljesítményt, mint korábban, mert hirtelen rosszabbak lettek a képességeik, hanem „a jó szereplés, a válogatott meghívók hatására egyesek az arroganciától és a nagyképűségtől már nem láttak az orruknál tovább, sutba dobva minden fegyelmezettséget”.

Révész Attila és Török László (Fotó: kisvardafc.hu)

Révész Attila szerint büntetéssel elejét lehet venni az ilyen negatív folyamatnak már akkor, amikor az eredményességgel még nincs baj, de már látható jelei vannak. „Azért érzem azt, hogy a jelenlegi stáb úrrá tud lenni ezen a helyzeten, mert nem szakmai hibákat követtek el, hanem olyan helyzet csúcsosodott most ki, amivel korábban nem találkoztak.”

A Kisvárda sportigazgatója elmondta, a legfontosabb most az, hogy az öltözőben és a pályán minél hamarabb újra rend legyen, ezt pedig fenn kell tartani és bízik abban, hogy ettől visszatalál a csapat „a helyes útra”.

A Kisvárda az első hat forduló alatt 14 pontot szerzett, azóta azonban három vereséget szenvedett, így jelenleg a tabella negyedik helyén áll.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Pofon, durva belépők, kitört fog, pimaszság és feszítés – sajátosan gyűjtögettek lapokat az NB I-es futballisták
A hétvége hősei kissé túlzó adrenalinszinttel tértek vissza a válogatott szünetet követően, a legkülönbözőbb megmozdulásokért gyűjtögették a sárga és piros lapokat. A Kisvárda viszont csak a kiállításokat gyűjtögette, miközben utolérte őket az NB I bimbódzó öngólátka. A debütáló vezetőedzők pedig Vasas-módjára kezdték a meccseiket, de a folytatás csak Debrecenben lett eredményes. Hétvégi hősök.
Magyar futball
Csercseszov: Ma minden ellenünk volt, még a VAR is
A Kecskemét hatalmas meglepetésre magabiztosan legyőzte a Ferencvárost az OTP Bank Liga 9. fordulójában. A mérkőzést követően a két szakvezető, Szabó István és Sztanyiszlav Csercseszov, valamint a két csapatkapitány, Vágó Levente és Dibusz Dénes értékelt az M4 Sportnak
Magyar futball
Az Újpest átrobogott a tovább botladozó Kisvárdán
Az idénybeli első győzelmét az előző bajnokiján megszerző Újpest 4–0-ra legyőzte a forduló előtt második helyen álló, és immár zsinórban harmadik vereségét elszenvedő Kisvárdát az OTP Bank Liga 9. fordulójának szombati játéknapján.
Magyar futball
Hátrányból nyert a Paks Mezőkövesden
A Paks egygólos hátrányból nyert 2–1-re a Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának nyitómérkőzésén. A házigazdák a szezon leggyorsabb góljával szereztek vezetést, a vendégek azonban a második félidőben nyolc perc alatt fordítottak, így a Kövesd – amelynél ezúttal debütált a szeptember 14-én kinevezett régi-új vezetőedző, Kuttor Attila – sorozatban negyedszer szenvedett vereséget.
Magyar futball