Musorujsag
Élő Eredmények
×

Már csütörtökön bebiztosíthatja a Ferencváros az európai kupatavaszt

Már csütörtökön bebiztosíthatja a Ferencváros az európai kupatavaszt

mti
A Ferencváros azzal a tudattal lép pályára csütörtökön a Crvena zvezda vendégeként az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában, hogy a győzelemmel gyakorlatilag bebiztosítja tavaszi folytatását. A 18.45-kor kezdődő belgrádi meccset az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.

Matematikailag az ugyan még nem dőlhet el, hogy a magyar bajnok az első kettő között zár a csoportban, de a Konferencia-ligás folytatást garantáló harmadik helynél már nem végezhet hátrébb, amennyiben Belgrádban megőrzi százszázalékos mérlegét, miközben a négyes másik meccsén a török Trabzonspor és a francia AS Monaco döntetlent játszik egymással. Legutóbb 2004-ben szerepelt magyar csapat tavasszal valamelyik európai kupasorozatban, akkor a Debreceni VSC jutott az Európa-liga jogelődjének számító UEFA Kupa harmadik fordulójába.

A győzelem kivívása viszont rendkívül nehéznek ígérkezik annak ellenére is, hogy az éllovas zöld-fehérek két bravúros sikert követően – a Trabzonsport 3–2-re, az AS Monacót 1–0-ra verték – a pont nélkül sereghajtó Crvena zvezdához látogatnak. A belgrádi gárda ugyanis egyrészt nagyszerű formában van, a szerb bajnokságban 11 forduló után veretlenül listavezető, másrészt nemzetközi rutinja is számottevő, tekintve, hogy sorozatban hatodszor szerepel a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga csoportkörében, idén ráadásul utóbbiban nyolcaddöntőig menetelt.

A negyedik egymást követő idényében főtáblás Ferencváros számára az is intő jel lehet, hogy vasárnap váratlanul kikapott az OTP Bank Ligában, méghozzá az újonc Kecskemét vendégeként. A találkozón, különösen az első félidőben kifejezetten tompán futballozott Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző együttese, amely a második játékrészben nem tudta ledolgozni kétgólos hátrányát, de még a szépítés sem jött össze.

A két együttes hosszú történelme során mindössze kétszer csapott össze egymással: 1975-ben a KEK elődöntőjéből a magyarok jutottak tovább 4-3-as összesítéssel.

A Crvena zvezda – Ferencváros El-mérkőzés csütörtökön 18.45-kor kezdődik a belgrádi Rajko Mitic Stadionban, a meccset az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.

Európa-liga, csoportkör, 3. forduló, H csoport:
Crvena zvezda (szerb) – Ferencváros 18.45
AS Monaco (francia) – Trabzonspor (török) 18.45

A csoport állása:
1. Ferencváros     2   2  –  –   4–2  6 pont
2. Trabzonspor     2   1  –  1   4–4  3
3. AS Monaco       2   1  –  1   1–1  3
4. Crvena zvezda   2   –  –  2   1–3  0

Az eddigi eredmények:
1. forduló (szeptember 8.):
Ferencváros–Trabzonspor 3–2 (3–1) 
Crvena zvezda – AS Monaco 0–1 (0–0)

2. forduló (szeptember 15.):
Trabzonspor – Crvena zvezda 2–1 (1–0)
AS Monaco – Ferencváros 0–1 (0–0)

A további program:
4. forduló (október 13.):
Ferencváros – Crvena zvezda 21.00
Trabzonspor – AS Monaco 21.00

5. forduló (október 27.):
Ferencváros – AS Monaco FC 21.00
Crvena zvezda – Trabzonspor 21.00

6. forduló (november 3.):
Trabzonspor – Ferencváros 18.45
AS Monaco – Crvena zvezda 18.45

Borítókép: Ferencvárosi ünneplés az AS Monaco legyőzése után (Fotó: EPA/Sebastien Nogier)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A megyei I. osztálytól az FTC legyőzéséig – a Kecskemét útja a megszűnés határától a bajnokverésig
Az OTP Bank Liga harmadához közelítve sem lassít az újonc Kecskeméti TE, amely jelenleg a tabella 2. helyén áll. Pedig az együttes 2015-ben gyakorlatilag megszűnt, hét év alatt a megyei I. osztályból küzdötte vissza magát az élvonalba… Cikkünkben felelevenítjük, hogy a KTE története első élvonalbeli szereplésétől milyen hullámvasúton keresztül jutott el a címvédő Ferencváros elleni győzelemig.
Magyar futball
Pofon, durva belépők, kitört fog, pimaszság és feszítés – sajátosan gyűjtögettek lapokat az NB I-es futballisták
A hétvége hősei kissé túlzó adrenalinszinttel tértek vissza a válogatott szünetet követően, a legkülönbözőbb megmozdulásokért gyűjtögették a sárga és piros lapokat. A Kisvárda viszont csak a kiállításokat gyűjtögette, miközben utolérte őket az NB I bimbódzó öngólátka. A debütáló vezetőedzők pedig Vasas-módjára kezdték a meccseiket, de a folytatás csak Debrecenben lett eredményes. Hétvégi hősök.
Hétvégi hősök
Csercseszov: Ma minden ellenünk volt, még a VAR is
A Kecskemét hatalmas meglepetésre magabiztosan legyőzte a Ferencvárost az OTP Bank Liga 9. fordulójában. A mérkőzést követően a két szakvezető, Szabó István és Sztanyiszlav Csercseszov, valamint a két csapatkapitány, Vágó Levente és Dibusz Dénes értékelt az M4 Sportnak
Magyar futball
Sztanyiszlav Csercseszov: Még nem vagyunk sikeresek, de jó úton járunk a siker felé
Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője együttese csütörtök esti, AS Monaco ellen 1–0-s bravúrja után is szerényen nyilatkozott az M4 Sport kamerái előtt – mint a szakember elmondta, csapata jó úton jár, ám ez még nem elég, a továbbiakban is a megfelelő ösvényen kell haladniuk.
Európa Liga