Musorujsag
Élő Eredmények

Kórházi ellátásuk után pózoltak a KTE újpesti győzelmének sebesültjei

Kórházi ellátásuk után pózoltak a KTE újpesti győzelmének sebesültjei

kecskemetite.hu
A pillanatnyilag az OTP Bank Liga élére ugró kecskemétiek két labdarúgója is kórházi ellátásra szorult az Újpest otthonában elért győzelem után.

Ahogy a klub honlapján fogalmaznak: nem volt áldozatok nélküli 2-1-es sikerük péntek este. Mindkét eset a hosszabbításban, kétgólos előnynél történt.

Először Varga Bence járt pórul, igaz, a kapus sérülése abszolút a nem volt hiábavaló kategória, végtére is tizenegyes hárításába sérült bele – Borello lövése trafálta arcon.

A helyszínen tartózkodó mentősök és az egészségügyi stáb is azonnal reagált, Vargát hordágyon vitték le, és bár a lefújást követően az ellenfél csapatkapitánya, Csongvai Áron is aggódott az állapotáért, a fővárosban elvégzett CT-vizsgálat negatív eredményt hozott, így saját lábán távozhatott a kórházból.

Aztán Varga Ádám cserekapussal egy időben, a 98. percben beküldött Mihajlo Meszhi alig ért be a pályára, mikor összefejelt Csongvaival.

Az újabb ápolást követően a kecskemétiek tíz emberrel maradtak, mert nem maradt több cserelehetőségük. A légiósuk is kórházi ellátásra szorult, hiszen feldagadt az arca és a szemhéja is felszakadt. A körülményekhez képest jól van, a sebét összevarrták, de további vizsgálatok elé néz.

Az értük aggódókat fényképpel nyugtató sérültek jobbulását biztosan elősegíti, ha rápillantanak a bajnokság péntek esti állására, hiszen a nemrég még megyei szinten induló KTE, igaz a címvédő Ferencvárosnál három meccsel többet játszva, átvette a vezetést az élvonalban.

m4sport.hu
Borítókép: Varga Ádám (bal oldali kép) és Mihajlo Meszhi (jobb szélen) (forrás: kecskemetite.hu)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

14 leadott pont győzelem nélkül – Kuttor Attila nyomásmérője
Új rovattal jelentkezünk az m4sport.hu-n, a Nyomásmérőben hétről-hétre bemutatjuk azt a játékost, edzőt vagy egyéb szereplőt, aki talán a legnagyobb teherrel a vállán várhatja az aktuális NB I-es fordulót. Első „áldozatunk” Kuttor Attila, a Mezőkövesd visszatérő vezetőedzője.
Magyar futball
A megyei I. osztálytól az FTC legyőzéséig – a Kecskemét útja a megszűnés határától a bajnokverésig
Az OTP Bank Liga harmadához közelítve sem lassít az újonc Kecskeméti TE, amely jelenleg a tabella 2. helyén áll. Pedig az együttes 2015-ben gyakorlatilag megszűnt, hét év alatt a megyei I. osztályból küzdötte vissza magát az élvonalba… Cikkünkben felelevenítjük, hogy a KTE története első élvonalbeli szereplésétől milyen hullámvasúton keresztül jutott el a címvédő Ferencváros elleni győzelemig.
Magyar futball
Pofon, durva belépők, kitört fog, pimaszság és feszítés – sajátosan gyűjtögettek lapokat az NB I-es futballisták
A hétvége hősei kissé túlzó adrenalinszinttel tértek vissza a válogatott szünetet követően, a legkülönbözőbb megmozdulásokért gyűjtögették a sárga és piros lapokat. A Kisvárda viszont csak a kiállításokat gyűjtögette, miközben utolérte őket az NB I bimbódzó öngólátka. A debütáló vezetőedzők pedig Vasas-módjára kezdték a meccseiket, de a folytatás csak Debrecenben lett eredményes. Hétvégi hősök.
Magyar futball