Hétfő este pótolták az OTP Bank Liga negyedik fordulójából elhalasztott Fehérvár–Újpest találkozót, a mérkőzés a lila-fehérek 1–0-s győzelmével zárult. A hármas sípszó után a Vidi szurkolói nem voltak elégedettek szeretett csapatuk játékával, és élesen kritizálták a játékosokat.
Az előző szezonban Újpesten kölcsönben szereplő Zivzivadze azzal önthetett olajat a tűzre a lefújás után, hogy megköszönte a vendég szurkolók éltetését, akik nem felejtették el tavasszal szerzett 11 gólját. A 15-szörös georgiai válogatott támadó ezután mezt cserélt Vincent Onovóval, majd újpesti szerelésében hagyta el a pályát. A 28 éves csatár nyáron nyíltan beszélt arról, hogy szívesen maradna a lila-fehéreknél, de a Fehérvár végül nem engedte el.
A MOL Fehérvár FC vezetősége állítólag nem nézte jó szemmel a játékos hétfő esti cselekedetét, a Nemzeti Sport értesülései szerint már a keddi edzésen sem vehetett részt, délután pedig már a klub közölte, a szezonban 17 mérkőzésen 7 gólt szerző, de bajnokin csak egyszer eredményes játékos kikerült az első csapat keretéből.
„Támadónk a hétfő esti, Újpest FC elleni vereséget követően kirívóan tiszteletlen magatartást tanúsított a klubbal, szurkolóinkkal és csapattársaival szemben, így kikerült az első csapat keretéből” – olvasható a vidi.hu-n.
Videó forrása: Origo













