„Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, az ellenfél abszolút győzelmi kényszerben van, ezért rajtuk talán kicsit nagyobb a nyomás. Mi kevésbé vagyunk teher alatt, de ugyanolyan mentalitással, csapatként kell együtt harcolnunk, mint eddig, és akkor elérhetünk egy jó eredményt. Ez is a célunk” – kezdte a nyilatkozatát Ryan Mmaee, akinek ez lehet első szereplése a török bajnok ellen, hiszen a budapesti mérkőzésen nem lépett pályára.
A 25 éves, marokkói válogatott csatárt később formájáról is kérdezték, valamint arról, hogyan érzi magát ebben a mostani Ferencvárosban.
„Úgy gondolom, egy hosszú kihagyás után sikerült formába lendülnöm. Maximálisan arra koncentráltam, hogy minél hamarabb a legjobbamat tudjam nyújtani, úgy érzem, ez sikerült is. Jól érzem magam a csapatban, és azt hiszem, az egész keret remek formában van. Éppen ezért, annak ellenére hogy van tíz pontunk és megnyertük már a csoportot, szeretnénk egy jó eredménnyel zárni a csoportkört” – válaszolt az El-csoportkörben négy mérkőzésen pályára lépő, de gólt nem szerző játékos.
Később beszélt arról is, bár tudja a csapat, milyen hangulat várja őket az Akyazi Stadionban 25 ezer fanatikus török drukker előtt, de megvan bennük a megfelelő egység és szellem ahhoz, hogy sikerüljön jó eredményt elérni.

Ezután a Ferencváros vezetőedzőjét kérdezték: a sok keretbe nevezett fiatal játékosból hányan kaphatnak lehetőséget a Trabzonspor ellen.
„Ez a hatodik meccsünk a csoportban, és egy ilyen szoros menetrendben sajnos benne van, hogy sérülések miatt egy-két játékost nélkülöznünk kell. Ezért is van ilyen sok fiatal velünk, de a holnapi meccs egy nagyon fontos mérkőzés lesz, elsősorban az eredményt tartjuk szem előtt, és nem azt, hogy hány fiatal debütálhat a felnőtt csapatban” – válaszolta határozottan Csercseszov.
Később arról beszélt az orosz tréner, hogy bár Dibusz Dénesnek és Botka Endrének is két-két sárga lapja van már a sorozatban, az eredményeket kell szem előtt tartani, így a két magyarra is számít, a szintén két sárgával rendelkező Adama Traoré viszont kisebb sérülés miatt nem utazott a csapattal Törökországba.
A szakembert arról is kérdezték, mi lehet a taktika a csütörtöki mérkőzésen, miután korábban többször is elhangzott, hogy a Fradi szeretne kontrajátékra építeni.
„Már játszottunk a Trabzonnal egy mérkőzést hazai pályán, ahol tíz emberrel kellett helyt állnunk, de ez egy teljesen más mérkőzés lesz. Idegenben vagyunk, a Trabzon mögött ott áll majd a remek közönsége. Az, hogy mi lesz a lehető legjobb taktika a számunkra, holnapig eldől, ezen még mi is gondolkodunk a stábbal” – válaszolta Csercseszov.
Végezetül a helyszínről is beszélt a vezetőedző, aki korábban járt már a Trabzonspor stadionjában az orosz válogatott szövetségi kapitányaként.
„Hatszor játszottam már a válogatottal Törökországban, és úgy gondolom, nem csak ennek az arénának, de az összes itteni stadionnak különleges hangulata van. Tudjuk jól, a törökök mennyire imádják a labdarúgást, és milyen hangulatot tudnak teremteni. Holnap is hasonlóra számítok, minden török mérkőzés telt házas szokott lenni kiváló atmoszférával, a mostani meccs sem hiszem, hogy másmilyen lenne” – zárta a sajtótájékoztatót a szakember.
A Ferencváros Törökországban már biztos csoportelsőként lép pályára, míg a kvartett másik három csapata között az utolsó fordulóban dől el minden, hiszen a második helyezett Monaco hét, míg a Trabzon és a Crvena zvezda hat ponttal áll.
A törökök egy Fradi elleni győzelemmel minimum a harmadik helyet megszerzik, ám egy Monaco pontvesztéssel akár még a második helyet is elérhetik, míg egy magyar bajnok elleni vereség és egy szerb győzelem a törökök negyedik – egyben kiesést jelentő – helyét jelentené, így Abdullah Avci együttese pontszerzési kényszerben lép pályára a IX. kerületiek ellen.
A Trabzonspor – Ferencváros mérkőzést az M4 Sport november 3-án 18:45-től közvetíti élőben.