Musorujsag
Élő Eredmények

Csongvai Áron: Ez botrányos volt

Csongvai Áron: Ez botrányos volt

m4sport.hu
Az OTP Bank Liga szombati zárómérkőzésén a Zalaegerszeg 1-0-ra legyőzte az Újpestet, a mérkőzés után a két csapat vezetőedzői és játékosai érthetően boldogan vagy szomorúan nyilatkoztak.

A mérkőzés nyilatkozatai:

A hazaiak sportigazgatója Dragonér Attila, aki Ricardo Moniz eltiltása miatt ideiglenes irányította a zalaegerszegi együttest, büszke volt csapatára, a győzelemre és arra a fejlődésre, amit elértek: „Most már van erőnk mentálisan, hogy egy ilyen nehéz mérkőzést is meg tudunk nyerni”.

Milos Kruscic, az újpestiek vezetőedzője csalódott volt az újabb vereség miatt, elmondása szerint a csapat játékával nincs probléma, csak el kéne kezdeniük gólokat rúgni: „Gyakorlatilag minden rendelkezésemre álló fegyvert bevetettem, ennek ellenére még mindig gólképtelenek vagyunk”.

Szalay Szabolcs, a mérkőzés egyetlen góljának szerzője boldogan nyilatkozott, szerinte a csapat kitartása hozta meg a győzelmet: „Hatalmasat küzdött az együttes, mindenki a szívét lelkét kiadta a csapatért”.

Csongvai Áron, az Újpest fiatal védője és csapatkapitánya nagyon csalódott volt a vereségtől, és botrányosnak nevezte a csapata teljesítményét: „Ezen a mérkőzésen úgy érzem semmi nem jött össze, ez az egész botrányos volt”.

 

További tartalmak

Kapcsolódó hírek