Musorujsag
Élő Eredmények

Dzsudzsák Balázs: Egy nagyon komoly tizenhárom évet zárok le

Dzsudzsák Balázs: Egy nagyon komoly tizenhárom évet zárok le

m4sport.hu/MTI
Nagy lelkesedéssel várja válogatottbeli búcsúmérkőzését Dzsudzsák Balázs, aki vasárnap este a görögök elleni felkészülési találkozón 109. alkalommal ölti magára a címeres mezt, amivel rekorderré lép elő.

 

A csúcs megdöntésével a következő generációt szeretné inspirálni.

„Egy nagyon komoly tizenhárom évet zárok le. Izgatott vagyok, jó érzés itt lenni. Persze, kicsit más a keret, de a hangulat mit sem változott. Gyermeki rajongással várom a dolgot, és minden egyes pillanatát, edzést, megbeszélést, akár a hülyéskedéseket is, ki akarom élvezni” – nyilatkozott pénteken a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatóján a 35 éves futballista, aki legutóbb 2019 novemberében, Wales ellen játszott a nemzeti csapatban.

„Ez a magyar válogatottról szól, arról, hogy szeretnék átadni valamit a következő generációnak. Mostantól nem a 108-at, hanem a 109-et kell megdönteni” – tette hozzá a Nyírlugosról indult Dzsudzsák, aki szerint, ha a jövőben megközelíti valaki a csúcsot, az azt jelenti, hogy a magyar válogatottnak olyan alapemberei vannak, akik folyamatosan, sérülésmentesen tudják segíteni a csapatot.

Köszönetet mondott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetésének, Csányi Sándor elnöknek, Berzi Sándor alelnöknek, és Vági Márton főtitkárnak azért, hogy megteremtették annak a lehetőségét, hogy fejlődjön a magyar futball: „Örülök, hogy egy olyan felívelő pályán vagy a magyar futball, amit a mi generációnk indított el” – monda a ballábas szélső.

Újságírói kérdésre elárulta, válogatottbeli pályafutásának csúcspontja a 2016-os Európa-bajnokságon a végső győztes portugálok ellen 3–3-mal végződött csoportmérkőzésen lőtt két gólja volt: „A saját generációnknak és az idősebb generációknak is tudtunk adni azzal, hogy kijutottunk a tornára, ahol a világ egyik legjobb csapatának sikerült két gólt lőnöm. Szerintem ezt semmi sem überelheti” – mondta Dzsudzsák, hozzátéve, hogy a mélypont nem sokkal ezután az Andorrában elszenvedett világbajnoki selejtezős vereség volt.

„Ugyanakkor ezt sem törölném ki az emlékeim közül, ugyanis a magyar labdarúgás is sokat tanult és én is ebből a kudarcból. Erősebb lettem, a csapat és a szurkolók előtt is előreléptem azzal, amikor ott kiálltam nyilatkozni a vereség után.”

Dzsudzsák – aki körülbelül 600 jegyet vásárolt már a mérkőzésre, csak a szülőfalujából 210-en érkeznek majd a fővárosba – elárulta, egyelőre még nem volt arról szó, mennyit játszik vasárnap a Puskás Arénában. Mindenesetre felszabadult játékot vár a csapattól, ő maga pedig szeretne tisztes helytállással, szép eredménnyel búcsúzni, függetlenül attól, hogy esetleg a kapuba talál-e. Az MTI érdeklődésére hozzátette, a mérkőzés lefújását követően búcsúzik majd el a közönségtől.

Ugyancsak újságírói kérdésre a felvetődő negatív kritikákat illetően azt mondta, tisztában van azzal, „nincs olyan, hogy mindig süt a nap”, ugyanakkor véleménye szerint 108 válogatott mérkőzést senki sem kap ajándékba.

Dzsudzsák Balázs beszélt utódjáról, Szoboszlai Dominikról is, aki csütörtökön a Luxemburgban lejátszott felkészülési mérkőzésen a csapatkapitányi karszalagot viselte: „Illik rá ez a feladattkör, generációja legkarakteresebb játékosa, akinek szüksége van erre a lépésre ahhoz, hogy elérje, amit jósolnak neki. Próbáltam neki mindig átadni azt, amit itt tenni kell.”

Dzsudzsák 2007. július 2-án Görögországban mutatkozott be a válogatottban, most pedig a görögök ellen búcsúzik. Mint mondta, ez keretbe foglalja pályafutását a nemzeti csapatban, a közben lezajlott időszak pedig jól mutatja, milyen fejlődésen ment keresztül az együttes, amely az elején még „gyerekcipőben” járt, amit többek között az is mutat, hogy akkor átszállással utaztak a találkozóra.

A magyar-görög barátságos mérkőzés vasárnap 20.15-kor az olasz Daniele Chiffi sípjelére kezdődik a Puskás Arénában. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

 

Borítókép: MTI/Illyés Tibor

További tartalmak