Musorujsag
Élő Eredmények

Gólgazdag mérkőzésen nyert az MTK a Gyirmót ellen

Gólgazdag mérkőzésen nyert az MTK a Gyirmót ellen

m4sport.hu
Az MTK hétgólos mérkőzésen, 5-2-re legyőzte a Gyirmót csapatát a Merkantil Bank Liga 19. fordulójának vasárnapi játéknapján. Sikerével a budapesti csapat átmenetileg a harmadik helyre ugrott a tabellán.

A mérkőzés összefoglalója:

A forduló rangadóján a Gyirmót kezdett jobban, a 12. percben Polgár Kristóf szépségdíjas találattal szerezte meg a vezetést a vendég csapatnak egy szögletszituációt követően.

Ezután a fővárosi csapat összeszedte magát, és 9 perc múlva érkezett is az egyenlítés Németh Krisztián révén, a csatár 15. gólját szerezte a Merkantil Bank Liga idei kiírásában.

Itt azonban nem állt le a feljutásért küzdő MTK, a 29. percben Stieber Zoltán már a vezetést jelentő gólt szerezte meg, míg Németh 16. bajnoki gólja után a 38. percben már 3-1-et mutatott az eredményjelző.

A félidő végére is jutott egy találat, Csörgő Viktor volt eredményes, a 21 éves játékos találatával egy gólra zárkózott a Gyirmót, így vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrész már nyugodtabban zajlott, apró helyzetekig eljutott mindkét csapat, ám igazán nagy veszély egyik együttes kapuját sem veszélyeztette, egészen a félidő hosszabbításáig, ekkor a csereként beállt Zsóri 2 perc alatt 2 gólt is szerzett, amivel a budapestiek végleg eldöntötték a három pont sorsát.

Az MTK így egy hétgólos mérkőzésen tudott nyerni a Gyirmót ellen, a bezsebelt három ponttal a budapesti csapat fellépett az NB II képzeletbeli dobogójának harmadik fokára, ám a Szeged később visszaszerezheti ezt a pozíciót, amennyiben legyőzi a Nyíregyházát a forduló zárómeccsén.

Eredmények, 19. forduló:
HR-Rent Kozármisleny – BFC Siófok 4-0 (1-0)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Nyíregyháza Spartacus FC 1-1 (1-0)
MTK Budapest-Gyirmót FC Győr 5-2 (3-2)
Aqvital FC Csákvár-ETO FC Győr 1-1 (0-0)
Credobus Mosonmagyaróvár-Soroksár SC 1-1 (0-0)
Budafoki MTE-Tiszakécskei LC 1-1 (1-0)
Békéscsaba 1912 Előre-FC Ajka 0-1 (0-1)
Dorogi FC-Pécsi MFC 1-0 (1-0)
Szentlőrinc-Kolorcity Kazincbarcika SC 1-1 (0-0)

szombaton játszották:
Diósgyőri VTK-Szombathelyi Haladás 1-2 (1-1)

Az élcsoport: 1. Diósgyőr 40 pont, 2. Pécs 36, 3. MTK 35

Értékelések a meccs után:

Borítókép: Németh Krisztián sokat tehet az MTK feljutásáért. fotó: mtkbudapest.hu

További tartalmak