Márkus Attila Norvégiából tért haza 2021-ben a Nyíregyházához, és a védekező középpályás az elmúlt szezonokban rendszeresen kezdő volt a Spartacusban. Ősszel 19 találkozón lépett pályára, és egy gólt szerzett, a Budafok ellen talált be – írja Márkusról a nyíregyházi klubhonlap.
Hozzáteszi: a középpályásnak érvényes szerződése volt a Szparinál, a Mezőkövesd átigazolási díj ellenében vásárolta ki ebből.
Ilia Beriashvili személyében korábbi grúz utánpótlás válogatott belső védőt is igazolt a Kövesd. A 24 esztendős labdarúgó a grúz FC Kakheti Telavi csapatában nevelkedett, majd 2015 júliusában a szintén grúz FC Alazani együtteséhez igazolt, ahonnan másfél évvel később, 2017 januárjában az ugyancsak grúz FC Telavi szerződtette. Négy és fél évvel később az orosz Rotor Volgograd gárdájához került, ahonnan egy év után, 2022. júliusában tért vissza az FC Telavihoz. A játékos az FC Telavi együttesében 63 találkozón lépett pályára és 4 gólt lőtt, míg az orosz második ligában 25 mérkőzésen 2170 percet játszott és 3 gólt szerzett.
A Mezőkövesd 9. helyen áll az OTP Bank Ligában, mindössze egy pontra a sereghajtó Vasastól. Ennek megfelelően becsülettel erősít is a klub: Márkus és Beriasvili már a harmadik és negyedik érkező Filip Steliano és Csontos Dominik után.