A 2022/23-as idényben a Nyíregyháza 20 fordulót követően a 15. helyet foglalja el a Merkantil Bank Liga 20 csapatos tabelláján, 6 ponttal megelőzve a sereghajtó Dorogot.
Az idény kezdetekor Feczkó Tamás irányította a szabolcsi együttest, amely az első három fordulóban nem szerzett pontot, ezért a korai edzőváltás mellett döntött a klub vezetése, helyére Huszák Gézát nevezték ki.
Az utód sem húzta sokáig, 15 mérkőzésen elért 6-6 győzelem és vereség, valamint 3 döntetlent követően a szakmai stáb ismét a váltás mellett döntött, így az utolsó két őszi fordulóra ideglenesen az U19-eseket vezető Lengyel Rolandra bízták a csapat felkészítését.
A 2022/23-as idény téli szünetére kanyarodva a Szpari bejelentette szezonbeli negyedik vezetőedzőjét is, Visinka Edét, akit a klub a szerdai sajtótájékoztatóján mutatott be Dankó Gergő klubigazgató, valamint Fekete Tivadart is, az új sportigazgatót.
„Vasárnap játszottuk idei utolsó bajnoki mérkőzésünket, de már előtte elkezdődtek az egyeztetések a jövővel kapcsolatban, ennek eredményeként a napokban bejelentettük az új sportigazgató kilétét, illetve megegyeztünk Visinka Ede vezetőedzővel is. Szerettük volna stabilizálni a csapatot, ezért teszünk lépéseket” – nyilatkozta a sajtótájékoztatón Dankó Gergő.
Révész Bálint, az egyesület elnöke elmondta, évek óta ismerik egymást Fekete Tivadarral, aki korábban a Szentlőrinc együttesénél dolgozott hét évig. Az új sportigazgató érkezése óta azon dolgozott, hogy megtalálja a megfelelő személyt a csapat élére.
Fekete Tivadar választása a korábban az NB II-es Csákvárt és Tiszakécskét is irányító Visinka Edére esett.
Fekete Tivadar olyan edzőt szeretett volna választani, aki dolgozott már utánpótlásban és másodosztályban is, emellett a fiatalok beépítésére törekszik.
„Ő állt az első helyen azon az edzői listán, melyet szempontjaink szerint összeállítottunk. A szakmai tudás mellett megfelelő pedagógiai érzékkel rendelkezik, és szimpatikus volt, hogy amikor leültünk tárgyalni, maximálisan azonosult a céljainkkal” – jelentette ki az új sportigazgató.
A magyar-szerb kettős állampolgárságú Visinka játékosként évekig futballozott a jugoszláv majd a szerb élvonalban, többek között a Crvena Zvezda, és a Rad Beograd futballistája is volt, majd légióskodott Izraelben és Izlandon is. Edzőként végigjárta a ranglétrát, dolgozott a Kecskemét és a Puskás Akadémia utánpótlásánál. A PAFC NB-III-as csapatával bronzérmes lett, majd Csákváron az NB-II-es gárdával a negyedik helyen állt, amikor a járvány miatt félbeszakadt az idény.
Legutóbb, 2021 szeptemberétől a másodosztályú Tiszakécske vezetőedzője volt, a 7. fordulóban vette át a csapatot, és végül bravúros teljesítménnyel az NB-II-ben tartotta az együttest, sőt a klub történetének eddigi legjobb helyezéseként a 13. pozícióban zártak. A közös folytatás már kevésbé volt sikeres, idén novemberben közös megegyezéssel szerződést bontottak.
A vezetőedző elmondta, örült a megkeresésnek, majd kiemelte, a Szpari mostani kerete alkalmas arra, hogy megmutassák erejüket, ez egy jó csapat és tudják, mit akarnak. Az erősítés érdekében azonban lesz néhány változtatás a keretben.
„Nem ígérhetek nekik mást, mint vért és verítéket, keményen fogunk dolgozni, hogy visszaszerezzük a szurkolók és a város bizalmát” – mondta Visinka.
A nyíregyházi játékosokra négyhetes téli felkészülés vár, ami január 2-án indul, de a pihenőre is kaptak egyéni edzéstervet. A csapat nem utazik edzőtáborba, végig hazai környezetben készül, és négy edzőmeccset vív majd.
A sajtótájékoztató végén Dankó Gergő klubigazgató hozzátette, a szakmai stáb többi tagjával is megkezdődtek az egyeztetések és bíznak abban, hogy a felkészülés kezdetére ez is végleges lesz. A játékoskeretben posztokra szeretnének igazolni, ennek érdekében már folynak a tárgyalások labdarúgókkal.