Musorujsag
Élő Eredmények

A DVTK-nál folytatja a korábban a Juventusban védő magyar kapus – hivatalos

A DVTK-nál folytatja a korábban a Juventusban védő magyar kapus – hivatalos

m4sport.hu
A labdarúgó Merkantil Bank Ligában listavezető Diósgyőri VTK hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a 19 esztendős Senkó Zsombort. A 196 centiméter magas, magyar utánpótlás-válogatott kapus három évet töltött a Juventusnál, ahol többek között Gianluigi Buffontól és Wojciech Szczęsnytől tanult.

Kedden az NB II-ben szereplő DVTK már bejelentett egy igazolást, a gaboni Jeremie Obunét, ám az igazán „nagy durranást” a kora esti órákra tartogatták. A szerdán 20. születésnapját ünneplő Senkó 2019 márciusában csatlakozott a torinói együtteshez, előtte a ZTE, valamint a Haladás utánpótláscsapataiban pallérozódott. A Juventusnál az U17-es és az U19-es csapatban is szerepelt, az Ifjúsági Bajnokok Ligájában, az UEFA Youth League-ben játszott is, míg a mostani idényben a harmadosztályban, a Serie C-ban kapott lehetőséget. Tavaly januárban volt, hogy az első csapat keretébe is nevezték. A 19 esztendős hálóőr szerepelt az U17-es, az U19-es és az U21-es magyar válogatottban is, eddig összesen 13 alkalommal.

„Az egyeztetések alatt nagyon pozitív benyomásom alakult ki a klubról, és nagyon vonzó volt számomra szakmailag az ajánlat, amit a DVTK vezetői felvázoltak” – mondta Senkó Zsombor a klub honlapjának adott nyilatkozatában „Nyilvánvalóan ismertem a Diósgyőrt, tudom, hogy hová jöttem és mit jelent ez a klub az itt élőknek. Szerettem volna kicsit kiszakadni a megszokott környezetemből, hogy tovább tudjak fejlődni. Úgy érzem, hogy jól döntöttem, izgatottan várom a felkészülést és a közös munkát. Szeretnék mielőbb játéklehetőséghez jutni, hogy megmutathassam, mire vagyok képes.”

Borítókép: Senkó Zsombor aláírja új szerződését a DVTK-nál. (Fotó: dvtk.eu)

További tartalmak