Musorujsag
Élő Eredmények

Ijesztő főpróba a bajnoki folytatás előtt: másodosztályú csapat verte meg hárommal a Paksot

Ijesztő főpróba a bajnoki folytatás előtt: másodosztályú csapat verte meg hárommal a Paksot

m4sport.hu
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC háromgólos vereséget szenvedett a PMFC ellen felkészülési mérkőzésen.

A találkozó első félidejében nem született gól, sőt az utolsó harmadig csak helyzetekig jutottak a csapatok. Innentől viszont beindult a Merkantil Bank Ligában pillanatnyilag feljutó helyen álló Pécs, a 60. percben Pejovic, majd a hajrában két percen belül Kocsis és Gera is betalált, 3–0-ra verte a PMFC élvonalbeli ellenfelét.

„Az első félidőben jól játszottunk. Kidolgoztunk két nagy helyzetet is, míg a Pécsnek nem adódott egyetlen lehetősége sem, így elégedett voltam az első negyvenöt perccel. A pihenőben arra kértem a srácokat, folytassák tovább, amit elkezdtek, mert jól nézett ki a játékunk. A második játékrész viszont érthetetlen, az utolsó fél óra rosszul alakult, kimondottan nem tetszett. A mérkőzés után komoly dolgokat mondtam a fiúknak, és remélem, Kisvárdán erre úgy reagálnak, ahogy arra számítok” – értékelt a találkozót követően Waltner Róbert a Paks hivatalos honlapján.

A Paksi FC második sorának azért sikerült kiköszörülni a csorbát, 3–0-ra verte az ugyancsak másodosztályú Kozármislenyt. Ugyanakkor nemcsak a tolnaiaknak sikerült rosszul a finomhangolás: a Kecskemét 3–1-re kapott ki a Csákvártól.

A Paks január 28-án, 14:30-kor a Kisvárda elleni bajnokival folytatja az idényt, a meccset az M4 Sport élőben közvetíti.

Borítókép: paksifc.hu

További tartalmak