Musorujsag
Élő Eredmények

Hiába az álomszerű ősz, Kecskeméten továbbra sem mernek nagyot álmodni

Hiába az álomszerű ősz, Kecskeméten továbbra sem mernek nagyot álmodni

m4sport.hu
Fantasztikusan szerepelt az OTP Bank Liga őszi szezonjában az újonc Kecskeméti TE, amely minimálisan alakította csak át keretét a téli felkészülés során. Szabó István vezetőedző az M1-nek az érkezőkről és távozókról, az edzőtábor előnyeiről és a tavaszi célokról mesélt.

„A téli átigazolási időszakban kevesebb mozgásterünk van, mint a nyáron, kevesebb szabad játékos van a piacon – ecsetelte az M1-nek Szabó István, a Kecskemét vezetőedzője. – Távozott tőlünk Sági Milán és Danilo Pejovic, emiatt a keretet muszáj volt megerősíteni.”

A Kecskemét eddig Horváth Krisztofert, Polyák Kristófot és Nikitscher Tamás érkezett, Szabó István nagy örömére. Talán a legnagyobbat Horváth neve szólt a listából, aki a Torino kölcsönjátékosaként szerepel a Hírös városban.

„A szakmai igazgató jelezte felém, hogy a DVSC-ben valószínűleg szabadlistára kerül, jól ismerem az U21-es válogatottból, illetve tavaly az NB II-ben is riválisok voltunk – mesélt Horváth-ról a vezetőedző. – Úgy ítéltük meg, hogy erősítést jelenthet tavasszal. Nikitschert régóta figyelem, volt már nálunk próbajátékon másfél éve, akkor erőnléti problémái voltak. Pécsen kiegyenlített teljesítményt nyújtott, a keret mélységével volt problémám ősszel, erre ő jó megoldás lehet.”

Szabó István hozzátette: számára továbbra is fontos szempont a mentalitás, az emberi vonások, mert csapatjátékról van szó. A szakember a távozókról is beszélt: Sági Milánról elmondta, nagyon meg voltak elégedve a mentalitásával, de nem ütötte meg az NB I-es szintet, Uros Djuranovic pedig nem tudta hozni a tőle elvárt játékot.

„Hathetes felkészülésünk volt, egy kéthetes alapozással – tért rá a mögöttünk hagyott időszakra Szabó. – Óriási előny volt, hogy kint Törökországban nem egy fokban kellett taktikai elemeket gyakorolni a pályán. Emellett a fiataloknak is tudtunk lehetőséget biztosítani, bizonyítottak, jó teljesítményt nyújtottak. De egyébként nem nagyon különböztetünk meg felkészülési időszakot, heti időszak szerint készülünk.”

A KTE a Fehérvár elleni bajnokival indítja a tavaszi szezont, Szabó szerint a vendégcsapat a mérkőzés esélyese, de ettől függetlenül pontot, pontokat szerezne a csapat – mégha két alapemberét (Vágó Levente, Banó-Szabó Bence) öt sárga lapos eltiltás miatt nélkülöznie is kell. Ami pedig a távlati célokat illeti: „Az elsődleges célunk továbbra is a bennmaradás, ha ez megvan, utána tűzünk ki következőt” – hangsúlyozta a kecskeméti mágus.

Szeged és Debrecen után tehát egy harmadik alföldi metropoliszban, Kecskeméten is szerencsét próbálhat az utánpótlás-válogatottak egyik nagy tehetsége, Horváth Krisztofer.

„Minél több gólt szerezzek és gólpasszokat adjak – fogalmazta meg céljait a támadó. – De mindenek előtt szeretném a csapattal folytatni, amit ősszel elkezdtek. Figyeltem végig őket, nagyon jól ment a játék a srácoknak.”

Horváth Krisztofer hozzátette: egyelőre fél évre írt alá, s csak ez jár a fejében, a továbbiakon ráér nyáron gondolkodni.

A Kecskemét–Fehérvár OTP Bank Liga-mérkőzést az M4 Sport+ és az m4sport.hu vasárnap élőben közvetíti.

Borítókép: kecskemetite.hu

További tartalmak