Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hivatalos: a Ferencváros eladta Laidounit, a középpályás az Union Berlinhez szerződött

Hivatalos: a Ferencváros eladta Laidounit, a középpályás az Union Berlinhez szerződött

m4sport.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros megállapodott a német Union Berlinnel Aissa Laidouni klubváltásáról.

A 26 éves középpályás átigazolását pénteken délután jelentette be a Bundesligában szereplő berlini alakulat, ezt nem sokkal később a Ferencváros is megerősítette.

Értékét a transfermarkt.de piaci portál 4 millió euróra becsüli – noha a két együttes nem árult el semmit a transzfer részleteiről, a francia sportsajtó úgy tudja, az FTC körülbelül 4,1 millió eurót kap a berliniektől a középpályásért. A magyar rekordbajnok emellett állítólag Laidouni jövőbeli klubváltása esetén kialkudott egy meg nem nevezett százalékos részesedést az üzletből.

„Profi labdarúgóként a legmagasabb szinten akar játszani az ember, lehetőleg a világ egyik legjobb bajnokságában. Ezért is várom, hogy a Bundesligában mérethessem meg magam. Az alapján, amit eddig hallottam és láttam, az Union egy családias klub, de nagyra törő is. Meggyőződésem, hogy jól illeszkedek majd a csapatba, mindent megteszek azért, hogy sikeres legyek az Unionnal” – nyilatkozta a klub honlapjának a tunéziai játékos.

A Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlin 17 forduló után 33 ponttal a második helyen áll a német élvonalban, s csupán három pont választja el az éllovas Bayern Münchentől.

Laidouni 2020-ban a román Voluntaritól igazolt a Fradihoz, amelyben eddig összesen 103 mérkőzésen lépett pályára, kilenc gól és 16 gólpassz fűződik a nevéhez. A jelenlegi idényben 24 találkozón két gólt szerzett és négy gólpasszt adott. A magyar bajnokkal szerepelt a Bajnokok Ligája (2020/21) és az Európa-liga (2021/22, 2022/23) főtábláján is, teljesítményével kulcsszerepet játszott az FTC őszi El-csoportgyőzelmében.

Ezek után nem okozott meglepetést, hogy novemberben utazhatott Katarba – az NB I-es mezőnyből egyedüliként –, hiszen helyet kapott a tunéziai válogatott világbajnoki keretében. A torna csoportkörének mindhárom összecsapásán kezdőként lépett pályára, a későbbi döntős Franciaország ellen 1-0-ra megnyert mérkőzésen (mely mindkét fél számára tét nélküli volt már) őt választották a legjobb játékosnak. Sőt, a világbajnokságot követően hazájában a 2022-es év legjobb labdarúgója lett.

Ezek után számítani lehetett a fokozott érdeklődésre, a Ferencváros vezető többször is hangsúlyozták, megfelelő ajánlat esetén nem állnak a klubváltás útjába. A sajtóhírek szerint Laidouniért kapott 4,1 millió euró azt jelenti, piaci áron értékesítették.

A Transfermarkt szerint 2027-ig szóló szerződést írt alá az Unionnal.

Borítókép: Union Berlin

További tartalmak