Musorujsag
Élő Eredmények

Ricardo Moniz: Minden héten az áldozat szerepébe kerül a csapatom és ezt már amatőrségnek tartom

Ricardo Moniz: Minden héten az áldozat szerepébe kerül a csapatom és ezt már amatőrségnek tartom

m4sport.hu
Véleményes büntető után került hátrányba és emberhátrányba a Zalaegerszegi TE a szombati, Debreceni VSE elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen. A hazaiak végül 3–0-ra győztek, a lefújás után pedig Ricardo Moniz amatőrségnek nevezte, hogy minden héten áldozati szerepbe kerül a ZTE.

„Még volt bennem remény, amikor 4-4-1-ben játszottunk, teljesen meccsben voltunk, de a harmadik gól és az azt megelőző hiba után összeomlottunk. Reméltem, hogy nem esünk össze és nem lesz négy, öt, akár hat bekapott gól a vége és ezt nagyra értékelem a csapattól, hogy nem adták fel” – fogalmazott Ricardo Moniz, a Zalaegerszegi TE vezetőedzője a lefújást követően.

A mérkőzés összefoglalója:

„Minden héten az áldozat szerepébe kerül a csapatom és ezt már amatőrségnek tartom. A rasszista megnyilvánulások és az eltiltásom után senki sem jött oda és kérdezte meg: Ricardo, mi a véleményed? Mi mind egy hajóban evezünk, nem kéne, hogy a labdarúgás ennyire távol sodorja az embereket egymástól, sokkal inkább össze kellene hoznia őket” – folytatta Moniz.

„A labdarúgásnak hatalmas ereje van, néha már úgy gondolom, túl nagy. Mi egy átlagos klub vagyunk, én pedig egy átlagos edző vagyok, majdnem 60 éves. Szóval megéltem már sok mindent. Azonban ez a távolság, amit a mai játékvezető is kialakított, azáltal, hogy már a meccs előtt odament Eduvie Ikobához és figyelmeztette. Az ilyen szituációkon, amik hétről hétre történnek velünk, nem vehetünk revansot, erősnek kell maradnunk és így nehéz, hogy nem lehet nyilatkozni, amikor igazságtalan dolgok történnek velünk” – ecsetelte a vezetőedző.

A mérkőzés első félidejében Káprály Mihály játékvezető egy finoman fogalmazva véleményes büntetőt ítélt meg a Debrecennek, melyet a VAR jóváhagyott, Mocsi Attila pedig piros lapot kapott.

„A magyar labdarúgásnak és a magyar tehetségeknek nem lesz így sikere. Ezt pedig nem fogadom el, mivel mindig harcolok a csapatomért. Ennek az igazságtalanságnak megint áldozatai voltunk a Kecskemét ellen. Az ilyen helyzetek és ilyen dolgok bántják a labdarúgást. Mi csak szolgálni szeretnénk a magyar labdarúgást, őszinték szeretnénk lenni és többet akarnánk nevetni, mivel az emberek mindig olyan komolyak. Ezek után már nagy lépést tennénk, a mai után viszont nagy sebet kapott a csapatom” – vélekedett a ZTE vezetőedzője.

OTP Bank Liga, 17. forduló
Debreceni VSC-ZTE FC 3-0 (2-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2811 néző, v.: Káprály
gólszerzők: Szécsi (3.), Dzsudzsák (35., 11-esből), Do. Babunszki (53.)
piros lap: Mocsi (33.)
sárga lap: Ferenczi (30.), Szécsi (45+1.), illetve Kálnoki-Kis (45+4.), Huszti (68.)
Debreceni VSC:
Megyeri – Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Sós B. (Bévárdi, 62.), Varga J. (Baráth, 62.), Manrique (Loncar, 73.), Szécsi M. – Dzsudzsák (Bódi, 83.) – Do. Babunszki (Mance, 73.)
ZTE FC:
Demjén – Huszti (Lesjak, 86.), Mocsi, Kálnoki-Kis (Meshack, 76.), Csóka – Manzinga (Mim, 67.), Tajti, Sankovic, Gergényi – Szalay (Szendrei, a szünetben), Ikoba (Németh D., 86.)

Borítókép: MTI/Katona Tibor

További tartalmak