Musorujsag
Élő Eredmények

Szappanos Péter: Hízelgő a Fehérvár érdeklődése, de most a Honvédot kell benntartani

Szappanos Péter: Hízelgő a Fehérvár érdeklődése, de most a Honvédot kell benntartani

m4sport.hu
Szappanos Péter számára jó visszaigazolás, hogy a Fehérvár labdarúgócsapata szerette volna őt szerződtetni, de elmondása szerint nem fog csapatot váltani és minden erejével arra koncentrál, hogy a Honvédot hozzásegítse az élvonalban maradáshoz.

„Én is hallottam a Videoton érdeklődéséről, de a Honvéd számára nem érkezett megfelelő ajánlat, így nagyon gyorsan pont került az ügy végére – mondta az M1-nek a tabella utolsó előtti helyén álló kispestiek 32 éves kapusa. – Hízelgő számomra, hogy olyan teljesítménnyel tudtam előrukkolni, ami más klubok számára is kecsegtető volt, de nekem most az a legfontosabb, hogy olyan teljesítményt tudjak nyújtani, amellyel a Honvédot továbbra is tudom segíteni az elsőosztályú tagság megőrzésében.”

A Honvéd 29 gólt kapott az OTP Bank Liga eddig lejátszott 17 fordulójában, ez pedig az egyaránt 31 gólt kapó Kisvárda és Paks mögött a harmadik legtöbb annak ellenére, hogy többen Szappanost tartják a csapat legjobbjának. Szerinte csapatszinten kell megoldást találni arra, hogy az ellenfelek ne tudjanak ennyi helyzetet kidolgozni ellenük.

„Ez a kapussors átka, hogy az összes gólt ő kapja… Komolyra fordítva, egy jó csapat védekezése a csatárnál kezdődik, egy jó támadósor pedig a kapusnál, tehát az egészet csapatszinten kell nézni. Statisztikailag nekem nem a legelőnyösebb, hogy tavaly is megvolt a meccsenkénti két kapott gól és most is karcoljuk ezt az átlagot, de szerencsére mellette nagyobb előnyben van a védések száma, amiből arra lehet következtetni, hogy azért meg vagyok dolgoztatva, mindent pedig nyilván nem lehet védeni. A kapott gólok kiküszöböléséhez csapatszinten kell redukálni az ellenfél helyzeteit, ebben látnám a megoldást” – fogalmazott a görögök elleni novemberi felkészülési mérkőzésen a válogatottban is debütáló kapus.

Szappanos Péter úgy véli, a vasárnap az Újpest vendégeként 2–1-re elvesztett mérkőzés első félideje bizalomra ad okot a folytatásra nézve, de minél előbb meg kell oldani a problémákat, hogy ne az utolsó fordulóra maradjon a döntés a bennmaradásról. „Az Újpest elleni első félidőre lehet alapozni, ott az köszönt vissza, amit két hónapja gyakorlunk, uraltuk a játékot. Annak kell megtalálni az okát, hogy mi történhetett a második félidőben, hogy ennyire visszavettünk” – nyilatkozta.

Borítókép: Szappanos Péter egyelőre pihenőn (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd).

További tartalmak