“Vasas–Honvéd – Videó!” áll a teljesen ártalmatlan cím a Budapest Honvéd FC hivatalos honlapján, amely alapján a gyanútlan látogató gólösszefoglalóra, hangulatvideóra számítana. Az összeállításból azonban például a Vasas első gólja, de a kispestiek legnagyobb ziccere is hiányzik, ellenben szerepelnek benne a Honvédnak nem kedvező, kérdéses ítéletek a meccsről.
Egészen pontosan:
–Eördögh beadása után Litauszki kezezése a tizenhatoson belül
–Deutsch sárga lapos szabálytalansága Kocsissal szemben
–Prenga fejese után Litauszki újabb kezezése a tizenhatoson belül
–Prenga esése Szivacski szorításában a tizenhatoson belül
–Szilágyi Szabolcs labdaátvétele (már a földön támasztott) bal csuklójával a Vasas második gólja előtt
Az esetek megítélésében a VAR nem segíthette Andó-Szabó Sándort, hiszen a Magyar Kupa nyolcaddöntőiben még nem alkalmazták a videobírót. Az biztos, hogy az öt esetből négyszer néma maradt a játékvezető sípja.
A szabálytalanságok véleményezése meglehetősen nehéz és relatív, a kezezések vizsgálásához a szabálykönyv ide vonatkozó sorait tudjuk idecitálni egyfajta mankónak:
„Szabálytalanság, ha egy játékos:
• szándékosan kezével/karjával érinti a labdát, például, ha a keze/karja a labda felé mozog
• kezével/karjával érinti a labdát, amikor az a testét természetellenesen nagyobbá teszi. Úgy tekintjük, hogy egy játékos természetellenesen nagyobbá teszi a testét, amikor kezének/karjának helyzete nem a teste adott szituációbeli mozgásának a következménye, illetve azzal nem indokolható. Azzal, hogy keze/karja ilyen helyzetben van, a játékos felvállalja annak kockázatát, hogy kezét/karját eltalálhatja a labda, és ezért büntetik.”
A kispesti klub által készített összeállítás végén látott Hinora-gól mellett az első félidőben Zimonyi talált be, így a Vasas 2–0-s győzelemmel jutott negyeddöntőbe a sorozatban. A Honvéd pedig a VAR-ral felszerelt NB I-es meccseken sem remekel, kiesőhelyről várja a 19. fordulót.
Az M4 Sport összefoglalója a mérkőzésről, inkább a helyzetekkel főszerepben:
A Vasas a csütörtök esti sorsolás értelmében Paksra utazik a negyeddöntőben, ezen kívül Mezőkövesd–ZTE, Debrecen–Puskás Akadémia és Budafok–Kisvárda meccseket rendeznek a nyolc között.
Az OTP Bank Liga 19. fordulójának programja:
február 10., péntek
20.00 Mezőkövesd Zsóry FC–MOL Fehérvár FC
február 11., szombat
14.30 Kecskeméti TE–Budapest Honvéd FC
17.00 Kisvárda Master-Good–Ferencvárosi TC
19.30 Debreceni VSC–Paksi FC
február 12., vasárnap
15.00 Puskás Akadémia FC–Zalaegerszegi TE FC
17.30 Vasas FC–Újpest FC
Valamennyi mérkőzés élőben az M4 Sporton!