Musorujsag
Élő Eredmények

Videó: úgy becsúszott a bíró a kisvárdai támadónak, hogy ápolni is kellett

Videó: úgy becsúszott a bíró a kisvárdai támadónak, hogy ápolni is kellett

m4sport.hu
Nem várt helyről kapott rúgást Ötvös Bence, a Kisvárda középpályása az ESMTK elleni kupameccsen.

Az élvonalbeli Kisvárda az NB III-as ESMTK vendégeként lépett pályára a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, az első félidő közepén Hanyecz Bence játékvezető egy kisvárdai támadás végén nem tudott időben megállni, estében pedig hátulról rácsúszott Ötvös Bence bokájára. A várdai középpályáshoz még az orvosi stábnak is be kellett szaladnia, de mint a vendégek Facebook-posztja epésen megjegyzi, „a sárga lap – rejtélyes okokból – elmaradt, pedig a labda a közelben sem volt”.

Az NB I-es Kisvárda végül nagy nehezen, a hosszabbítás ráadásában esett öngóllal tudta búcsúztatni a harmadosztályú pesterzsébeti csapatot, így bejutott a negyeddöntőbe.

A szerdai nyolcaddöntők összefoglalója:

MOL Magyar Kupa, nyolcaddöntő:
Vasas FC – Budapest Honvéd 2–0 (1–0)
MTK Budapest (NB II.) – Mezőkövesd Zsóry FC 0–2 (0–1)
ETO FC Győr (NB II.) – Debreceni VSC 1–2 (0–1, 1–1, 1–2) – hosszabbítás után
Monor (NB III.) – Paksi FC 1–5 (1–2)
Békéscsaba 1912 Előre (NB II.) – ZTE FC 0–2 (0–0)
Iváncsa KSE (NB III.) – Budafoki MTE (NB II.) 1–2 (1–0)
ESMTK (NB III.) – Kisvárda Master Good 0–1 (0–0, 0–0, 0–0) – hosszabbítás után

csütörtökön játsszák:
Puskás Akadémia FC – Újpest FC 19.00

Borítókép: ESMTK–Kisvárda MK-nyolcaddöntő (Fotó: m4sport.hu)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Csak a túlórában tudta kiharcolni a továbbjutást a DVSC
Egy négyszeres és egy hatszoros Magyar Kupa-győztes csatáját hozta az ETO FC Győr és a Debreceni VSC párharca a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Mindkét együttes megélt már szebb napokat is, éppen emiatt volt a két csapat számára egyaránt kiemelt jelentőségű ez a mérkőzés, amely a tétnek megfelelően kifejezetten parázs csatát hozott. A DVSC végül hosszabbítás után 2-1-re nyert NB II-es ellenfelével szemben, de könnyebben és simábban is meglehetett volna a továbbjutás.
Magyar futball