OTP Bank Liga, 19. forduló:
Vasas FC – Újpest FC 0–1 (0–0)
Illovszky Rudolf Stadion, 2980 néző, v.: Pintér
gólszerző: Csoboth (47.)
sárga lap: Novothny (25.), Szivacski (37.), Berecz (85.), illetve Diaby (27.), Szabó B. (90.)
Vasas:
Uram – Szivacski, Otigba, Iyinbor (Hegedűs, 84.), Ódor (Deutsch, 84.) – Márkvárt (Holender, 64.), Hidi P. – Hinora, Berecz, Zimonyi (Radó, a szünetben) – Novothny (Feczesin, 76.)
Újpest:
Banai – Pauljevic, Hall, Diaby, Antonov – Boumal – Varga B. (Anculasz, 75.), Szabó B., Jakobi (Simon, 70.), Csoboth (Jevtoszki, 80.) – Mudrinski
Az újpestiek meccskeretéből hiányzott két stabil kezdőjátékos, Katona Mátyás és a csapatkapitány Csongvai Áron, akikről a klub honlapján annyit jegyeztek meg: átigazolásukkal kapcsolatban tárgyalásban állnak. A két játékos sajtóhírek szerint a MOL Fehérvárhoz készül.
A találkozó első félideje gyenge iramot hozott, az akciók nagyon ritkán értek lőtávolra a kapuktól. A kapusoknak így leginkább lábbal kellett játékba avatkozniuk, mert védenivalójuk nem akadt. A Vasas a biztonságot helyezte előtérbe és visszazárt a térfelére, amikor labdához jutott, kevés húzásból próbált meg akciót kezdeményezni. Az angyalföldiek ugyanolyan veszélytelenek voltak, mint a labdát járató, a széleket forgató újpestiek, akik nem tudtak áttörni a fegyelmezett hazai védelmen.
A szünet után a vendégek azonnal megszerezték a vezetést: Antonov indítása után Csoboth került ziccerbe, amit higgadtan értékesített.
A Vasas hátrányban azonnal ritmust váltott és bátrabb támadójátékot kezdeményezett. Veszélyt azonban csak Holender becserélését követően jelentett, bár a 81. percben pont ő hagyta ki a legnagyobb egyenlítési lehetőséget, amikor a kapufáról elé pattant labdát az ötösről az üresen tátongó kapu fölé vágta. A tízperces ráadásban Mudrinski eldönthette volna a mérkőzést, de hibázott, a vendégek viszont így is megőrizték előnyüket.

Az Újpest a szezonban kilencedik idegenbeli fellépésén harmadszor szerzett pontot, ezeken másodszor nyert, a lila-fehér együttes ezt megelőzően vendégként öt meccsen zárt pont nélkül. A Vasas az idény tizedik hazai fellépésén ötödször maradt alul.
Kondás Elemér, a Vasas vezetőedzője szerint két ellentétes félidőt láthatott a közönség: az elsőben görcsösen játszottak az angyalföldiek, sok labdát eladtak és nehezen építkeztek, míg a másodikban beszorították az Újpestet, a helyzeteik is megvoltak, de nem voltak pontosak. „A második félidő alapján az egyik pontra mindenképp rászolgáltunk volna, bár meggyőződésem, ha Holender ziccere bemegy, meg is lehetett volna nyerni a találkozót. Az a tanulság, hogy nem hátrányban kell elkezdeni futballozni, hanem az első perctől bátrabban kellett volna játszani” – nyilatkozta az M4 Sportnak.
Milos Kruscic, a lila-fehérek trénere hangsúlyozta, azért volt fontos ez a mérkőzés, mert közvetlen riválissal találkoztak. Hozzátette, nagyon héten vannak túl, kemény meccseket vívtak, de a csapat ma szívét-lelkét beleadta. Úgy véli, a 75. percig kontrollálták a mérkőzést, de elismerte, hogy miután a Vasas Holender becserélésével kétcsatáros felállásra váltott, túlságosan visszaállt az Újpest és az utolsó 10 percben az ellenfél uralta a mérkőzést.
A mérkőzés legnagyobb helyzetét kihagyó Holender Filip vállalta a felelősséget a vereségért. „Nem is kérdés, hogy az ilyet be kell rúgni, főleg ilyen rutinos játékosnak, mint én. Sajnálom, mert ez nagyon fontos mérkőzés volt nekünk” – fogalmazott.
A gólszerző Csoboth Kevin azért örül különösen a győzelemnek, mert ez egy kiesési rangadó volt, neki pedig sikerült végre újra betalálnia.