Fiola és a többiek
A téli átigazolási szezont egy jól csengő újpesti duplaigazolással lezárni készülő MOL Fehérvár pocsékul kezdte a 2023-as évet: három bajnoki, nulla győzelem, egyetlen pont, három szerzett és öt kapott gól. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az OTP Bank Ligában idén pályán töltött 270 játékpercben (+ hosszabbítás) összesen alig több mint egy percet futballozott előnyben Huszti Szabolcs együttese, még kevésbé biztató a kép.
Az egyik terület, ahol feltétlenül javulnia kell a Vidinek, az a szerzett gólok száma (19 forduló alatt 23), a mezőnyben csupán három csapat szerénykedhet ennél gyengébb mutatóval.
A házi góllövőlistát Kenan Kodro vezeti 8 találattal, őt Dárdai és Kastrati követi 3-3-mal.
Mezőkövesdi vereségük ugyan balszerencsésnek is nevezhető (büntetővel kaptak ki a ráadásban), de árulkodó az együttes támadójátékáról, hogy a mérkőzésen egy védőnek, Fiola Attilának volt a legmagasabb az xG-je, tehát a várható gólok mutatója.

A különbség nem is kicsi, a folytatásban ennél biztosan több kell a Fehérvártól, mely mindössze két ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Honvédot.
A másik terület, ahol pontosabbnak kell lenniük az a beadások: 26 kísérletből csupán 9 talált társat – igaz, az egyik pontatlan beadás vezetett Kastrati vezető góljához is.

A válogatott Fiolát azért dicsérjük meg, teljesítményével több mutatóban is kiemelkedik a mostani Vidiből és a pályán kívül is igazi vezér. Neki van a csapatban a legtöbb labdaszerzése, a legtöbb labdaszerzése az ellenfél térfelén, messze a legtöbb progresszív passza és a legtöbb passza a támadóharmadba.

A jó játék kevés – csak magát okolhatja a Honvéd
Egy másik kiesés elől menekülő csapat, a Budapest Honvéd maradt győzelem nélkül a 19. fordulóban, pedig a játék alapján megérdemelte volna a második helyen álló Kecskemét otthonában játszott 2-2-es döntetlen alkalmával.
A vendégeknek 16 lövése volt a mérkőzésen, amely 1,41-es xG-t eredményezett.

A Kecskemét ezzel szemben összesen háromszor próbálkozott (igaz, mindhárom kaput talált), ami 0,32-es xG-re volt elég. A második félidőben nem volt kaput eltaláló lövése a hazaiaknak, mégis pontot szereztek – ezt a folytatásban nem engedheti meg a Honvéd ellenfeleinek, ha benn akar maradni.
Kamikaze Újpest
Nagy kérdés, hogy milyen hatással lesz Újpest tavaszi teljesítményére és kilátásaira, hogy két alapemberét, Csongvai Áront és Katona Mátyást is elengedi a téli átigazolási szezon végén, ráadásul egy szintén a kiesés ellen küzdő riválishoz.
Nem néz ki jól a dolog: az a két játékos hagyja el a csapatot, akinek ebben a szezonban a legtöbb kaput eltaláló lövés fűződik a nevéhez.

De tegyük hozzá, a két játékos már a hétvégén sem lépett pályára és így is fontos három pontot szereztek a sereghajtó Vasas ellen.
Tették mindezt egy elképesztő statisztikai mutató mellett: nem kevesebb, mint 18 elvesztett labdájuk volt a saját tizenhatosukon belül.

A pont a Fehérvártól érkező Csoboth Kevin második bajnoki gólja azonban elég volt és jelenleg kilencedik helyen állnak a lila-fehérek, akik a kiesés elől menekülő csapatok közül talán a legjobban kezdték a 2023-as évet: két közvetlen riválist is legyőztek, három meccsen hat pontot szereztek és a Ferencváros otthonában elvesztett derbin sem mutattak rosszul.

A 20. forduló programja:
február 17., péntek:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 20.00
február 18., szombat:
Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 14.30
Ferencvárosi TC-Kecskeméti TE 17.00
MOL Fehérvár FC-Puskás Akadémia FC 19.30
február 19., vasárnap:
ZTE FC-Vasas FC 15.00
Budapest Honvéd-Debreceni VSC 17.30