Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: az Újpest csapatkapitánya és még egy alapembere aláírt a MOL Fehérvárhoz

m4sport.hu
Az OTP Bank Ligában szereplő MOL Fehérvár kedden a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette az Újpest csapatkapitányát, Csongvai Áront és a lila-fehéreknél szintén alapembernek számító Katona Mátyást.
Csongvai Áron (Fotó: molfehervarfc.hu) Csongvai Áron (Fotó: molfehervarfc.hu)

A középpályán és a védelemben is bevethető Csongvai 2016 nyarán, 15 évesen került a Vasastól az Újpesthez, ahol 2019 októbere óta 104 tétmeccsen tízszer volt eredményes és öt gólpasszt adott. A 22 éves futballista nyolc alkalommal lépett pályára az U21-es válogatottban, mielőtt 2022 novemberében Marco Rossi meghívta a keretbe a Luxemburg és Görögország elleni felkészülési mérkőzésekre.

Katona Mátyás és Juhász Roland (Fotó: molfehervarfc.hu)

A 23 éves támadó középpályás, Katona 2017 nyarán szerződött Újpestre és 2020 júniusában mutatkozott be az élvonalbeli csapatban, amelyben 63 találkozón nyolc gólig és négy asszisztig jutott.

A fehérvári klub tájékoztatása szerint Csongvai és Katona egyaránt három évre szóló szerződést írt alá.

Az Újpest tájékoztatása szerint a klub olyan ajánlatot kapott a két futballistáért a Fehérvártól, amely „rekordközeli a Magyarországon két labdarúgó egyesület közötti átigazolások történetében”.

További tartalmak