Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hivatalos: a török élvonalból igazolt középpályást a Ferencváros

Hivatalos: a török élvonalból igazolt középpályást a Ferencváros

m4sport.hu
A Ferencváros kölcsönbe szerződtette a török élvonalbeli Hatayspor labdarúgóját, Mehdi Boudjemaát.

A 24 éves algériai védekező középpályás érkezését a magyar bajnok szerdán este a hivatalos honlapján jelentette be.

Mehdi Boudjemaa 1998. április 7-én született a franciaországi Cergyben, de algériai állampolgár. A játékos az AS Beauvais Oise együttesénél ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd a Strasbourg akadémiájára került, ahol egy évet töltött el, majd visszatért nevelőegyesületéhez, míg végül 2017-ben az EA Guingamphoz szerződött.

A jelenleg a francia másodosztályban szereplő, kétszeres Francia Kupa-győztes klubnál végigjárta az utánpótlást, 2019 nyarán került fel a felnőtt kerethez. Fél évvel később a Quevilly Rouenhez került kölcsönbe, majd a Stade Lavallois-nál is megfordult. Kölcsönszerződése lejárta után 2021. augusztus 8-án igazolt a török Hataysporhoz, ahol gyorsan alapember lett, első idényében rögtön 29 bajnoki mérkőzésen 1764 percet töltött a pályán, míg a jelenleg is zajló szezonban 19 találkozón jutott szóhoz.

Előző klubja a Törökországot ért pusztító földrengések okozta tragédia és károk miatt kénytelen volt visszalépni az élvonalbeli bajnokságtól.

„Ismerjük a Hatayspor csapatát, jó a kapcsolatunk velük. A vezetőedzővel volt találkozónk is novemberben, figyeltük a csapatuk játékát, ismertük Mehdit. Amikor a sajnálatos természeti katasztrófa bekövetkezett, úgymond készenlétben voltunk, figyeltük, hogy adott esetben olyan szituáció alakulhat-e ki, amikor reagálni tudunk. Mehdi személyében egy nagyon pozitív,  jó stílusú középpályást tudhatunk a csapatunkban. Nagyon örülök, hogy sikerült véglegesítenünk ezt az átigazolást” – mondta Hajnal Tamás sportigazgató.

A Ferencváros kimondottan aktív volt a magyar átigazolási piac hajrájában, kedden Baráth Péter és az olasz Simone Trimboli szerződtetése vált hivatalossá.

Borítókép: Fotó: Ferencváros/Facebook

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Megbüntette az Újpestet az MLSZ
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága pénzbüntetéssel és szektorbezárással sújtotta az Újpest FC-t.
Magyar futball
Baráth Péter: Most jött el a váltás ideje, nem gondolkodtam sokáig a Ferencváros ajánlatán
Kedd délután a magyar bajnok <a href="https://m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2023/02/14/hivatalos-magyar-valogatott-kozeppalyast-igazolt-a-ferencvaros" rel="noopener" target="_blank">Ferencváros bejelentette</a>, hogy szerződtette a DVSC tehetséges, 20 éves középpályását, Baráth Pétert, aki novemberben, a Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésen (2-2) be is mutatkozott a magyar válogatottban. A fiatal labdarúgó a zöld-fehérek köszönetet mondott nevelőklubjának, de most már nagy várakozásokkal tekint a jövőbe, immáron a Ferencváros mezében.
OTP Bank Liga
Bognár György egyből visszahívta Böde Dánielt a Paks első csapatába
A Paksi FC kedden jelentette be Bognár György visszatérését a kispadra, egy nappal később pedig a klub arról adott ki <a href="https://paksifc.hu/news.php?extend.10586.12" rel="noopener" target="_blank">közleményt</a>, hogy rutinos támadója, Böde Dániel újra az első csapat keretéhez tartozik.
OTP Bank Liga