Musorujsag
Élő Eredmények

Senki sem hitte volna, de rangadó lett a Fradi-Kecskemét

Senki sem hitte volna, de rangadó lett a Fradi-Kecskemét

m4sport.hu
Idén még mindkét együttes veretlen, és a bajnokságban is ugyanannyi vereséggel állnak. Bár a Fradi előnye jelentős, mégsem lehet kijelenteni, egyértelmű esélyese a találkozónak.16 éve a másodosztályban, most az elsőben számít rangadónak az összecsapásuk.

A labdarúgó OTP Bank Liga rajtjánál valószínűleg a legelvakultabb kecskeméti szurkolók se gondolták, hogy túl a bajnokság felén csapatuk a nemzetközi kupaindulásért fog küzdeni, és a 20. forduló rangadója, az első és a harmadik helyezett összecsapása a Ferencváros-Kecskemét találkozó lesz.

A két együttes közötti különbséget jól mutatja, hogy a 2019/20-as idényben, amikor a Ferencváros már az Európa-liga főtábláján szerepelt, a Kecskemét még harmadosztályú volt – hét év leforgása alatt küzdötte vissza magát a megyei I. osztályból az élvonalba. Míg az újonc keretében szinte csak magyar játékosok szerepelnek, addig a címvédő főként légiósokra alapozza hazai és nemzetközi sikereit.

Bár a kecskemétiek lemaradása jelentős (14 pont), az elmúlt 19 fordulóban ugyanúgy csak kétszer szenvedtek vereséget, ugyanúgy, mint a sorozatban ötödik bajnoki címükre hajtó zöld-fehérek. A szombaton 17 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti

A Mezőkövesd az egyetlen, mely elmondhatja magáról, mindkét együttest megverte az idei szezonban, egyaránt 2-1-re. (A Fradit még a kecskemétiek, míg őket a Fehérvár tudta legyőzni.)

A két csapat összesített bajnoki mérlege 7 Fradi-, valamint 6 Kecskemét-győzelmet számlál, a 2022/23-as bajnoki idényben eddig egyszer találkoztak, a 9. forduló összecsapásán hazai környezetben 2-0-ra nyert a Kecskemét.

Kecskeméti öröm a Ferencváros elleni győzelem után. Fotó: Kecskeméti TE

A tavaszi szezont a Kecskemét egy győzelemmel és két döntetlennel kezdte, a két őszről elhalasztott meccsen is pályára lépő Fradi a megszerezhető 15-ből 11 pontot gyűjtött (3 győzelem, 2 döntetlen).

Az összecsapáson az OTP Bank Liga legértékesebb együttese találkozik az egyik legkisebb költségvetésből gazdálkodó és legalacsonyabb értékű kerettel rendelkező csapattal.

A kecskemétiek a második legkevesebb gólt kapták a bajnokságban, de hiába az előkelő helyezés, a Fradin kívül három másik csapat is több gólt szerzett náluk. Ennek egyik oka lehet, hogy ők juttatták eddig a legkevesebb alkalommal a labdát a támadó harmadba. A jó és rossz passzokat összeadva sem sikerült annyiszor, mint ahány jó passz érkezett a fővárosiaknál ebbe a játékrészbe.

Ezt jól mutatja a kapura lövések száma is, hiszen a 19 forduló alatt, a Fradi kísérleteinek csak a 63 százalékát lőtte az újonc. A hatékonyságukra azonban remek példa, hogy góljaik száma is a Fradi találatainak a 64 százaléka.

A kecskemétiek jó helyzetkihasználására remek példa a két együttes őszi találkozója, melyen összesen nyolc lövést eresztettek meg a Fradi kapujára – ebből négyet a tizenhatoson belülről, melyből az egyik 11-es volt – de így is sikerült két gólt szerezniük.

A Ferencváros a 34. bajnoki címére hajt, amennyiben idén is nyer, ez lesz zsinórban az ötödik sikere. Amikor a mostani menetelését elkezdte, a 2018/19-es szezon végén a Kecskemét az NB III Közép csoportjának a 9. helyén végzett.

A vendégek részéről roppant fontos, hogy ne veszítsenek labdát a saját térfelükön, hiszen a Fradinak pont az az erőssége. Az NB I mezőnyében négy ferencvárosi is a legjobbak között van az elmúlt 19 forduló átlagát nézve. A kecskemétiek szerencséje, hogy a lista élén lévő játékosok közül Laidouni már nincs a zöld-fehéreknél, Besic pedig sérülés miatt biztosan nem lép pályára.

Azonban nem lesz egyszerű dolguk a hazaiaknak, mert a kecskeméti az egyik legharcosabb együttes, amit jól mutat, hogy a 19 forduló alatt, a tíz legtöbb párharcot megvívó játékos között három kecskeméti is van.

A legnagyobb különbség a szélről történő beadások tekintetében van a két együttes között, pedig ezeknek döntő szerepe lehet a találkozón. A Fradi a támadói és a szélső védői révén is számtalan beíveléssel kooperál, míg ellenfele az egész mezőnyben a legkevesebb beadással próbálkozott.

A két együttes őszi mérkőzésének beadásai. Talán mondani sem kell, a felső kép a Ferencvárosiaké.

A 20. forduló programja:
február 17., péntek:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 20.00
február 18., szombat:
Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 14.30
Ferencvárosi TC-Kecskeméti TE 17.00
MOL Fehérvár FC-Puskás Akadémia FC 19.30
február 19., vasárnap:
ZTE FC-Vasas FC 15.00
Budapest Honvéd-Debreceni VSC 17.30

Az OTP Bank Liga állása a 19. forduló után (Fotó: m4sport.hu)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Meghökkentő Fradi, groteszk Honvéd, Kövesd-tőzsde – így zárták az NB I-es klubok a téli átigazolási szezont
A szokásos kéthetes késéssel, de lezárult a téli átigazolási időszak a magyar kluboknál is, a júniusi piacnyitásig csak szabadon igazolható labdarúgókat igazolhatnak. Szokásunkhoz híven ezúttal is mérleget vonunk a mögöttünk álló bő két hónapból, kiemeljük azokat a csapatokat és játékosokat, akik kifejezetten jól vagy éppen rosszul jártak egy-egy transzferrel. Az elmúlt időszakban egyébként mintegy 5 millió euróval növekedett az OTP Bank Liga összjátékosértéke, a ligában játszó 341 labdarúgónak továbbra is közel fele (145) idegenlégiós. A legnagyobbat télen a Kisvárda ugrott, amely keretének közel negyedével növelte az értékét, így már 11 millió euró fölött.
Magyar futball